Gyerek dönthet abba ,hogy az apjával szeretne élni inkább külföldön(fejlett nyugati ország jó fizetés, több lehetőség)és nem az anyjával Magyarországon?





Akkor ne írd le melyik ország, de a bíróság dönt.
Hogyha az exed belemegy, akkor oké - feltéve, hogyha a gyerek is akarna menni -, de ha nem, akkor a gyerek marad ott, ahol most is van, amíg meg nem születik az új határozat.
Az más kérdés tényleg, hogy a gyerek menne-e vagy sem.
Én 15 voltam, mikor költözni kellett, mert apám kitalálta, megyünk nyugatra, de nézzem meg, milyen jó lesz nekem, több lehetőség, stb.
Gyakorlatilag az összes barátomat elvesztettem, ráadásul az új helyen nem tudtam beilleszkedni egy már összeszokott osztályba. Nagyszerű volt, tényleg.





" Hacsak anyuka nem veszélyezteti, a beleegyezése nélkül nem fog menni."
DE, megoldható, ha a gyámhatóság szerint jogos a kiköltözés, ebben az esetben az ö döntésük számít, nem az anyáé.










"DE, megoldható, ha a gyámhatóság szerint jogos a kiköltözés, ebben az esetben az ö döntésük számít, nem az anyáé"
Hát persze. Apuka lelép külföldre és éli az életét míg anyuka évekig egyedül neveli a gyereket, annak minden felelősségével. Majd apuka pár év után megszedi magát, "Ja most már van pénzem, meg a gyerek is nagyobb, nincs vele gond, ide vele."
Erre a gyámhatóság: Vegyük el a gyereket az anyjától, aki eddig tisztességesen nevelte, és adjuk oda a szinte idegen apának, mert neki több pénze van. Milyen jó is lesz ez a gyereknek. Anyukának meg nincs beleszólása, hiszen ő egy senki a gyerek számára.





Látom, a szövegértelmezés nem megy!
Arról nem volt szó, hogy a gyámhatóság MINDEN ESETBEN felülírja a szülö ellenkezését, hanem arról, hogy megviszgálja a körülményeket, mérlegeli a helyzetet és UTÁNA dönt, hogy a gyerek mehet vagy maradinia kell.
Másrészt a külföldön dolgozás nem "éli az életét" kategória, meg az esetek nagy többségében az anya az, aki forszírozza azt, hogy az apa több pénzt keressen, és küldi külföldre!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!