A felnőtt gyermekem nem akar beszélni velem, mi a jó megoldás? Keressem a lehetőségeket folyamatosan vagy hagyjam egy kicsit leülepedni?

Az a baj, hogy tipikus tagadó szülő vagy. Biztos nem ennyi történt, hogy egyszer-kétszer a fenekére csaptál meg káromkodtál, csak magadnak se akarod bevallani. Ennyiért nem szoktak kapcsolatot megszakítani, mert "apám adott egy nyaklevest, mikor 5 évesen hisztiztem".

Persze, lehet hogy fizikailag nem bántottad, de lelkileg tuti bántalmazó voltál, úgy nőtt fel, hogy cseszegetted, csúnyán beszéltél vele, passzív-agresszív voltál, ő meg félt tőled, nem kötődőtt emiatt, nem szeretett.

De úgyse fogod beismerni. Az én anyam se ismerte be soha, mikor még beszéltünk, szerinte nem ugy volt.

"mert kapott gyerekként egyszer-kétszer a valagára, amikor toporzékolva hisztizett, volt olyan is, hogy káromkodtam"

Ha a gyereked írná le, hogy miért szakította meg veled a kapcsolatot, szerinted ő is ezeket írná le okként, vagy esetleg ennél súlyosabb dolgokat is?

Ha szeretnél vele kapcsolatot, akkor érdemes lenne azzal kezdeni, hogy saját magadhoz őszinte vagy.

"Itt arról van szó, hogy a tegnapon nem tudunk változtatni, de a holnapon dolgozhatunk együtt. Én sokszor próbáltam esélyt, vagy egy irányt kérni a gyermekemtől, mondja meg ő mi lenne neki a legmegfelelőbb"

A 11-es vagyok. Az a baj, amit láthatóan még nem értesz, hogy neki az a legmegfelelőbb, ha nem vagy az élete része, mert nem szeret, sőt kifejezetten ellenérzései vannak veled kapcsolatban, utálat, megvetés, ilyesmik.

Épp ezért nincs semmilyen közös irány, mert neki erre nincs igénye, hiszen nem építettél ki vele szerető szülő-gyermek kapcsolatot. Erre mondják, hogy késő a megbánás, mert van, amit nem lehet visszacsinálni.

A bocsánatkérés szép dolog, persze, de az érzelmeken nem változtat.

Az én anyám hiába kérne bocsánatot (mondjuk sosem tenné) és hiába mondaná, hogy keressünk közös irányt, mert én nem akarom. És ez nem most lett elrontva, bizony tizenévesen sem szerettem, söt, akkor kifejezetten gyűlöltem, utáltam. Nyilván most, mikor már lassan 10 éve nem láttam, rég eltünt a gyűlölet, az emléke is alig él bennem, olyan, mint egy távoli ismerős a harmadik utcából. Közömbös.

De nem tudna semmit csinálni, hogy azt érezzem, akarom, hogy az életem része legyen. Mert nem szeretem, nekem nincs rá igényem, hogy jóban legyünk.

Szóval azt gondolom, neked is felesleges próbálkozni, mert ez a hajó már elment.

Fú! Ez a "ahhoz képest amit én hoztam otthonról, ez még a felszínt se kapargatja" duma! Bicskanyitoható! Senkit nem érdekel, hogy te mit kaptál, itt most a te és a gyereked viszonyáról van szó, egyszerűen teljesen irreleváns ezt felhozni!

Én is olyan helyzetben vagyok mint a gyereked, és gyűlölöm, ha elkezdik magyarázni, csűrni, csavarni, kimagyarázni a dolgot, ja meg h a múlt már elmúlt de most még dolgozhatnánk! PERSZE Ő nem akart dolgozni, de na most, na most aztán dolgozzunk a kapcsolaton!

Szerintem nulladik lépésben soha többé ne kezd el felhozni a mentegetőzésedet!! A többit majd pár év mulva. Ne várd azt, hogy te elcseszted, a másik meg már azonnal dolgozzon veled mert most épp ahhoz tartja kedved!