Anyukák, akiknek mártírkodós az édesanyja, ti hogy kezelitek az ilyen helyzeteket?

Előre leszögezem (mert tudom, hogy itt szeretnek ilyen végletes megoldásokat osztogatni), nem szeretném megszakítani a kapcsolatot, és ennél jobban már minimalizálni se igen tudom.

Nagyjából 1-1,5 havonta tudunk személyesen találkozni, de szinte minden ilyen alkommal van valami, amin aztán megsértődik. Őszintén, a gyerek születése előtt még voltak olyan illúzióim, hogy majd ezt lehet rendezni, megszüntetni, valahogy megértetni vele, hogy ez így nincs rendjén... Most már úton a 2. gyerek és én ezt elengedtem. Nem zavar, nem érdekel ha megsértődik, nem vitázok vagy próbálom békítgetni. Ezzel egyidejűleg viszont nem is fogom neki átengedni a gyeplőt gyereknevelési kérdésekben, mert jellemzően innen szokott fakadni a probléma, valamiben rámkontráz, én pedig határozottan kitartok amellett amit mondtam, és a végén emiatt megsértődik.

2 példát hozok ennek szemléltetésére:

Karácsonyi ebéd nálunk, szűkebb családi kör, gyerek mindenáron fel akart mászni a kanapéra, ahol épp öcsémék nekiláttak volna az evésnek. Mondtam a gyereknek, hogy most nem. Erre anyám: hadd menjen. Többszöri kérésem ellenére is buzdította, mikor már erélyesebben odaszóltam, akkor adta meg magát, de akkor meg elkezdte a gyereknek mondani, hogy "jól van, akkor nem, látod buta anya nem engedi". Itt már kezdett szakadni a cérna, megmondtam, hogy ez nem megoldás, ha valami nem úgy van, ahogy ő szeretné, akkor nem lebutázzuk a másikat, fogadja el, hogy ezt most nem engedtem. Mondanom sem kell, onnantól fagyos hangulat, alig akart hozzám szólni a nap hátralevő részében, mert én hogy beszéltem vele. Ilyenkor ha kérdezném amúgy, az lenne a válasz, hogy én megbántottam, és nem foglalkozok az ő érzéseivel. De régebben olyat is mondott már hasonló szitunál, hogy most az egyszer, amikor ő ittvan, lehetne úgy ahogy ő mondja - szóval ebből gondolom, hogy neki ez a fő baja, nem az van, amit ő kigondol.

Másik példa, szintén itt vendégeskedtek, már készítettem elő a kaját a gyereknek, anya közben banánt kezdett el enni. Gyerek odasomfordált, kapott 1 harapást belőle. Majd még egyet. Közben mondtam anyának, hogy most már kész vagyok, ne adjon többet. Hívtam az etetőszékhez, persze megint banánért indult, mondtam hogy már most nem, jöjjön szépen enni mást. Erre anyám csak nyújtja neki a banánt. Ismételtem magam, hívtam az etetőszékhez, már most nem eszünk több banánt, stb. Anya meg mondja, hogy neki ehhez nincs szíve, nyújtja neki a banánt, úgy kellett felkapnom, közben már sírt is, és így vinni az etetőszékbe. Közben mondom anyának, hogy miért csinálja ezt, hát látja hogy itt a kaja kirakva neki. De neki nincs szíve, hát azt kívánja a gyerek. Mondanom sem kell, utána megette az egészet abból, amit kitettem neki, nyilván olyannal készültem, amit szeret. De anyám onnantól duzzogott, majd mikor épp senki nem volt bent, odalökte nekem, hogy én milyen szívtelen vagyok. Kinevettem. A gyerek abban a korban van, hogy gyakorlatilag ha épp kintről a kutyakakát venné fel és azt nem hagynám hogy a szájába rakja, akkor is ugyanígy sírna, ezt hoztam is példának, hogy már elfelejtette, milyen egy gyerek..? De hajthatatlan volt. Azóta se szól hozzám kb.

Úton a második gyerek, közeledünk a terhesség és a türelmem végéhez is. Unom ezeket a játszmákat, normálisan nem tudjuk őket megbeszélni. Első terhességnél már próbáltam, parttalan vita, nincs erőm ennek még egyszer nekifutni. Egyelőre úgy járok el, hogy nyilván amennyit akarnak, jönnek az unokához, mi is visszük ahogy van időnk (de ahogy írtam, ez ilyen 1-1,5 havi alkalmakban kimerül), azt szeretném, hogy jelen legyenek az életében a nagyszülők. Viszont nem tudom, később ebből mi fog lejönni neki, most még kicsi, nem érti ezeket, de nem akarom hogy folyton ilyen vitákat lásson, meg hogy a nagyanyja állandóan megtorpedózza az anyja szavait, szabályait, kéréseit. Szerintem ez így nem oké, a szülői tekintély aláásása amivel most épp próbálkozik anyám - csak azért, mert ő valószínű még mindig nem érti hogy felnőttem, pedig már 10 éve önálló vagyok minden tekintetben, elköltöztem, stb.

Igyekszem indulatok nélkül beszélni vele, de határozottan. Beszéljek vele másképp? Már nem tudom, hogy mit mondhatnék még, úgyis mindig ugyanaz a vége. Vagy ennyit tudok tenni, helyreteszem minden alkalommal, amíg meg nem unja az állandó sértődéseket? Meg fogja unni valaha?