Egy olyan házasságot ahol folyamatos volt a veszekedés,épp hogy csak kibírták egymást meg kellene ünnepelni az arany lakodalmat? A szüleimről van szó, lassan 50 éve együtt vannak, tisztelem mert sok gyermeket felneveltek, de.. -lennebb folytatom👇
Nagy család voltunk, anyám nagyon kedves személy volt, apám patologiás nárcisztikus akinek mindig meg kellett /még mindig meg kell felelni.
Szegény anyám kiszolgáltarott helyzetben annyi gyerekkel, fiatalon stb nem volt mersze kilépni.
De kb.úgy képzeljétek el hogy a leszólás apám részéről olyan minden napos, vagy minden órában volt vmi megjegyzése.
Természetesen mindenki menekült otthonról.
Anyám kb.folyamatos terrorban élt, de nem látja mert nem volt mas választása mint megszokni es igy is a legtöbbet kihozni belőle.
Igazibol csak szólgalta apámat mint "urát".
Sokszor volt depressziós, csak annyi gyerekkel a hátán amennyien voltunk eselye se lett volna abban az időben lépni -nyilván mindig van esély csak mit szólnak majd stb. Öt ugy tanították hogy nem szabad elvállni anno.
A lényeg az hogy nekem ez nem ünnep.
Én mondtam is hogy csak szenvedés volt az élete, es ezt nemis kellene megünnepelni.
Szerintetek?
Igazibol nem mennék el, mert az egész csak képmutatás. Nemis voltak boldogok akkor minek megünnepelni az aranylakodalmat?
Mi a véleményetek?
válasza:Én nem ünnepelném meg.
Anyámék is ilyenek voltak, sőt... Volt hogy apám kergette láncfűrésszel anyámat részegen, anyám bezárkózott, fél napig ordibáltak egymással, volt hogy anyám állította bele apám karjába a kisollót meg mi egyebek..
Nem tudom miért annyira bűn a válás, de ez a fajta viselkedés meg nem az. Egyáltalán minek vállaltak egy gyereket is ha ilyen elmebetegek.
Ünnepelné a halál ezt a gyönyörű kapcsolatot
válasza: válasza:Anyám anno 19 max.20evesen szűlte azt hiszem a legnagyobb tesómat.
Én kesői gyerek vagyok, es az utolsó, 34 éves, de fuatalabbnak is érzem magam.
Sok év van a legidősebb között es köztem, a legidősebb már 49.
Verekedés nem volt főleg anyámat mem bántotta(minket sajnos igen), de bőven elég volt hallani a kiabálást, lelki terrort, én különösen utáltam azt a jelenlétet.
Természetesen 18 eves korunktól mindannyian megpróbáltunk megállni a saját labunkon, es xsak hétvégén mentünk haza vagy hónaponként
Mióta saját lábon állunk es van családunk teljesen más lett a kapcsolat is, különösen apánk között és köztünk, de soha nem közvetlen, mindig érezni a távolságot.
Viszont kész tény hogy részben traumatizáltak lettünk, többé -kevesbé feldolgoztuk, csak az zavar hogy most megis kellene ünnepelni mintha milyen szuper pár lennéne,amikor most is hallani a folyamatos parancsolgatást és vitatkozast ha hazamegyek, lényegében semmi sem változott csak annyi hogy már csak 2en vannak és nincsenek megélhetési problémák kevesebb a stresz.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!