30-asok, a ti szüleitek játszottak veletek, mikor gyerekek voltatok?

Néha. Anyám pl fésülgette meg öltöztette velem a babakát. Apám építőkockázott velem. Ilyesmik. Anyám szívesen kézműveskedett (volna) velem, de arra meg én nem annyira voltam vevő. Én legjobban a szerepjátékokat szerettem, figzurákkal is, meg úgy is hogy én játszottam szerepet. Ebbe nem szálltak be soha. Társasozni néha társasoztunk, de nem volt jellemző, szerintem apám nem szeretett.

Most nekem 2 éves a lányom, őszintén szólva nekem is nehéz sokszor játszani. Persze, rajzolok, gyurmázok vele. Naponta megyünk játszótérre, ott homokozok, segítek amiben kell. Bármikor szívesen olvasok neki mesét (ez a jolly joker ha nincs kedvem semmi játékhoz). Nagyon én sem akarok belefolyni az ő szerepjátékaiba. Szerintem nem baj az, ha egy gyerek tudja hogy a felnőttek azért nem úgy játszanak már mint ő. Neki minőségi idő az is, hogy együtt kipakolunk a mosogatógépből. Én is afelé próbálom terelgetni, hogy játszani bizony sokszor egyedül kell, nem mindig a felnőtteken lógni. Majd ha megy oviba ott lesz gyerektársasága, a játszótéren most is van. És olyan büszke vagyok rá, mikor egyedül leül könyveket nézegetni, babázni, vagy matat a kis konyhájaban. Ez nagyon fontos dolog ám a fejlődés szempontjából, fejleszti a kreativitást, a képzeletet. Hagyni kell néha unatkozni is a gyerekeket. Nem attól lesz valaki jó szülő hogy 0-24 animátor szerepbe helyezi magát.