Titeket anno milyen nevelési stílusban neveltek fel?

A lehető legkevesebből neveltek fel minket a szüleink minden extra dolog nélkül,semmi drágaság,se számítógép,se egy külföldi nyaralás.(90-es èvek)

Nagyon be voltunk korlátozva.

Sok vita , veszekedéssel tarkítva.

Nem tudom ezek az általad felsoroltak mifélék, de nálunk anyám egy puhány nő volt, mindent lenyelt, de összességében őt jobb szülőnek tartom.

Apám meg az a tipik "az van, amit én mondok, vagy agyoncsaplak"... Mondanom se kell, hogy soha fel nem hívom.

A gyereknek kuss a neve, azt csinálod, amit mondok...

Sohasem ütöttek meg, de az érzelmi bántalmazás az rendszeres volt. Sokszor kívántam, verjenek meg, mert azzal komolyan vesz a családom többi része meg a tanárok, de mivel nem voltak "sérüléseim" mindenki szerint túlérzékeny voltam.

Kösz.

Amikor azt kérdeztem, hogy szabad-e valamit csinálnom, édesanyám csak annyit kérdezett: "Veszélyes?"

Ha nem, akkor szabad. Akkor is, ha kosszal jár - van mosógép, hadd játsszon a gyerek. Persze nyilván ésszel, szóval nem kell végletekben gondolkodni (én sem akartam a sárban fetrengeni) de nagy szabadságom volt.

Kevés szabály volt, azok tarthatóak voltak (például bizonyos helyeken nem szabad rohangálni és hangoskodni, például a templomban. csendben kibírtam, aztán amikor kiértünk, játszhattam tovább) és anyum is kompromisszum-kész volt (Kicsi koromban nem szerettem kézen fogva sétálni. Oké, de akkor kötelezően ott kell maradnom mellette.)

Édesapám is ugyanígy volt, ő is hagyott kibontakozni, nem voltam sosem korlátozva.

Szüleim elváltak, 90%ban anyámmal voltam, aki napi 16 órákat dolgozott vendéglátásban, a szabadnapjait meg kb végigaludta.

Normális volt velem, szeretett, de kb minden rám volt hagyva. Soha nem tanult velem, nem kérdezte mit tanulunk, hogy vagyok stb. Viszont amit tudott megadott, normális évszaknak megfelelő ruha, mindig gondoskodott róla, hogy legyen otthon étel, tízóraira való, tiszta ruha stb., de pl már elsőben egyedül kellett suliba járnom, 25 perc volt gyalog és át kellett kelni a város legforgalmasabb 4 sávos lámpa nélküli zebráján, egyedül voltam otthon reggel 6:30-23:30 között, ha rendezvény volt a munkahelyén, akkor éjjel is, tehát 24 órákat.

Egyrészt baromi gyorsan önálló lettem, ami valahol tök jó. Másrészt mindig irigyeltem az osztálytársaimat, akiket kísértek a suliba, megpusziltak búcsúzóul, este volt hogy úgy féltem egyedül otthon (klasszik kisgyerekkori félünk a sötétben típusú félelem), hogy alig mertem kimenni a wc-re, sokáig TV-ztem, éjfélkor aludtam el, mert megvártam anyut, hogy legalább kicsit lássam aznap.

Sokáig rosszul esett meg nem értettem, miért nem foglalkozik velem többet legalább szabadnapokon.

Ma 3 gyerekes anyaként már totál értem és valahol csodálom, hogy papíron minimálbérből (+jatt) egyedül gyerektartás nélkül a belét kidolgozva megadott nekem mindent, ami a kétszülős családokban megvolt(anyagilag). Neki ez volt a szeretetnyelve. Rá is ment az egészsége.