A szülők meg szokták bánni, ha megütik a gyerekeiket?
Rosszul érzem magam, de nem kértem bocsánatot.
Talán 2x kapott, egyszer a fenekét vertem el, de mind jogos volt.
Akik szokták,tehát ismételten teszik, azok nyilván nem.
Akinek ez egy rossz pillanat, az meg igen, megbánja, és normálisan elrendezi.
Biztos van ilyen is, olyan is.
Egy tasli vagy egy kézrecsapás miatt nem hinném, hogy hosszasan mardosná az embereket a bűntudat. Az én generációm szülei részéről viszont többször is hallottam, hogy megbánták a veréseket, és ha újrakezdhetnék, nem alkalmaznának fizikai fenyítést ilyen módon.
Az én apám szerintem sosem bánta meg. Hetente egyszer biztosan elvert, lenyomott egy pofont. Olyanokért, ha késtem a játszótérről 10 percet vagy ha az asztalnál piszkáltam a tányéromban lévő ételt evés helyett. Egyszer azért pofozott meg, mert kiestem a hintából és eltörtem az ujjamat. Egyszer az eset után, majd az autóban azután, hogy begipszelték, amiért miattam kellett várnia az ügyeleten. Na, ő szerintem sosem bánta meg. Túl sokszor ismételte.
Nekem lányom van, 6 éves, sosem vertem, pofoztam, hangomat is csak akkor emelem, ha már nagy a gáz. Feleségem sem ütötte meg sosem, de ő lényegesen többet ordít a gyerekkel. Ha megütném, azt valószínűleg megbánnám. Mondani nem mondanám a gyereknek, de megbánnám.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!