Rossz anyának érzem magamat, amiért nem tudom majd jelentős mértékben támogatni a fiamat. Tényleg ennyire általános lenne, hogy a szülők hatalmas anyagi löketet adnak az élet megkezdéséhez?

Sok évfolyamtársam volt, aki kapott lakást az egyetem kezdés miatt, plusz néhányan havi 100e feletti zsebpénzt és nem értették, hogy miért nem járunk velük heti 3x kínai étterembe vagy miért másoljuk egymásról a könyvtár mi tankönyveket megvétel helyett. Később azért komolyabbak lettek, de mi megtanultunk túlélni, megoldani a dolgokat és szerintem ebből többet profitáltam.

A fiad is megbecsüli, amit kap, nem szégyelld magad.

Nálunk hasonlóan volt, mint egy hozzászólónál. Amikor én mentem továbbtanulni, nem nagyon volt tartalék, viszonylag gyorsan dolgozni kezdtem tanulás mellett, hogy legyen pénzem. Amikor a testvérem ért oda, addigra jutott több rá, nem kellett dolgoznia, mégis bukdácsolt, az albérletet a pótvizsgákat is fizette anya és végül máig sincs önálló keresete. Neki nem megy, őt támogatni kell. Igazából sosem kellett úgy igazán odatennie magát a megélhetésért és most háztartásbeli. Szerintem jobban járt volna, ha van egy rövid, nehezebb időszaka és ügyesebb lesz.

A saját gyerekeinknek mi sem tudunk lakást biztosítani, de taníttatjuk őket, eszközöket és tudást kapnak, amivel megoldhatják az életüket nélkülünk is, így szerintem értékesebb az, ha megmutatod, mit lehet kezdeni a kicsivel.

Nem, nem ettől lesz valaki jó vagy rossz szülő.

És nem, attól nem lesz valaki jó szülő, mert pénzzel nevel.

Nem rontasz el semmit és nem vagy rossz anya. Az a rossz anya, akinek megvannak a lehetőségei és mégsem segít semmit a gyereknek. Tesóm arra nem volt képes, hogy anno az unokahúgomnak elintézze a babakötvényt és arra átvezesse az államtól kapott életkezdési támogatást. Most ha nem is sok pénz, de lett volna valami, amivel kimegy az életbe az unokahúgom. Ez se ment neki. Ez a szaranyaság, amikor ennyire se vagy képes.

Te viszont neveltél egyedül egy fiút, aki ráadásul az egyik legszebb szakmát választotta hivatásául! Megtanult mindent, nem kapott mindent csak úgy.

Nézd, a nővérem konkrétan mindent megkapott, a feneke alá pakolt apám lakást, kocsit. De semmire nem képes, semmit nem tud megoldani, folyamatosan úszik az adósságban, apám meg örökké kifizetgeti neki. Megmondtam, hogy hiába keresek sokszor annyit, mint ő, ha apa nem lesz, én nem fogok adni neki. Azt gondolta, akkor majd a lánya ad. A diákmunkából élő, kollégista lánya, aki a gyerektartást meg a családit se kapta meg sose…

Nálunk más a helyzet, ketten vagyunk magas fizetéssel, illetve a rokonok is beszállnak mindig, ha nagyobb összeget akarunk félretenni a gyerekeknek. De csak mert lesz pénz, nem jelenti, hogy költenek majd a világba. A nagyobbik már most, négy évesen is tudja, hogy minek mi az ára. Nem követelőzik a boltban sem, hanem mérlegel. Van két opció, ha szeretne valami “nasi” jellegűt és azoknak megvan az “ára”. Például egy kakaós csiga azt jelenti, hogy két napig egyedül fog beágyazni és nem segítek. Egy csomagolt keksz nagyobb dolog, akkor porszívózni fog segíteni kétszer. Így ugyan megkap mindent, de érti, hogy valamit tennie is kell érte.

Nagy vágya volt egy játék fúrókészlet munkapaddal, csavarral, mindennel. Elég drága cuccról beszélünk. Az apjával kigazolta a homokozót és megjavították ketten a hintát. Ezért cserébe megkapta a készletet. Viszont vigyáz is a dolgaira és mindent használ, nem úgy, mint a társai.

Kérdező, pont az ilyen fiatalok viszik a legtöbbre. Mert nekik nem kell a tálcán kínált lehetőség, ők megkeresik a jobbat!

Igyekszem, igyekszem, eddig működik a dolog, bár mindenki hisztizik, hogy “dolgoztatom” a gyereket :D

Semmi baj nem lesz, mert a fiad tudja, hogy számíthat rád!

Szerintem engedd el ezt. Felnevelted tisztességesen, taníttattad, alapokat adtál neki, innentől kezdve övé a pálya. Aki a szüleire mutogat, mert nem vitte semmire, az számomra rendkívül unszimpatikus, mert igen. Kétségtelen, hogy hatalmas előny a megfelelő szülői háttér (nem csak anyagiakra gondolok), de aki felnőtt fejjel nem képes beleállni és belátni, hogy mindenki a saját sorsa kovácsa, azt egy percig sem tudom sajnálni.

A férjemet és engem sem tudtak támogatni komolyabb összegekkel, de mindkettőnket taníttattak, egyetemet végeztünk, megállunk a lábunkon. Én szerencsésen beleválasztottam, szeretem a szakmámat és ad is egy biztos életszínvonalat, a férjem 32 évesen átképezte magát munka mellett, mert az alap diplomájával nem sokra ment. Mindenünkért ketten küzdöttünk meg sok-sok túlórával, másodállással, de megérte. Mostmár kicsit lazábban, de azon dolgozunk, hogy 1-2 éven belül legyen mégegy lakásunk. Hitelre, de majd a bérlő kifizeti mire a gyerekeinknek szüksége lesz rá. Majd legyen mégegy, ami a saját nyugdíj célú megtakarításunk lesz, hogy sose szakadjunk a gyerekeink nyakába, legalább ettől kíméljük meg őket. Az nem fogja a mindennapjaink szerves témáját képezni, hogy az egyik lakást nekik szánjuk. Majd ha eljön az ideje megtudják és megkapják. Abban pedig bízom, hogy azt is megértik a másikat miért nem nekik szánjuk. Nem abban a szellemben neveljük őket, hogy minden az ölükbe fog pottyanni, ugyanakkor gondolom tiszta lesz előbb-utóbb, hogy mindenünket ők fogják örökölni, tehát egész életünkben értük is dolgozunk.

Szerintem egy társsal azért a mai világban is lehet boldogulni. Én nem félteném ennyire a helyedben. :) Pláne nem érezném rosszul magam, amiért nem tudok neki anyagi alapot adni ilyen mértékben. Megjegyzem nálunk pl. az autó alapból kizárt. Anyukám legjobb barátnője disco balesetben halt meg az egyetem után. Abban a szellemben nőttem fel, hogy majd akkor lesz autóm, ha veszek magamnak, mert akkor talán jobban becsülöm, jobban vigyázok rá. Nem biztos, hogy feltétlenül így van ez, de megértem és valahogy tudat alatt annyira belém is ivódott ez a felfogás, hogy mi sem fogunk venni a gyerekeinknek soha semmilyen járművet.

Érdekes, azok az emberek, akik szr emberek, miért nem érzik magukat annak?

Akik meg próbálnak erejükön felül segíteni, nekik lekiismeret-furdalásuk van.

Tudod ki a rossz szülő? Pl apám, aki onnantól hgoy 18-at betöltöttem, közölte, hogy felnőttem, nincs több dolgunk egymással, mert már felnőtt vagyok, nem kell nevelnie többé.

Ergo szrt a fejemre onnantól kezdve.