Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Szülő-gyermek kapcsolat » Mit szólnál, ha az egyetemista...

Mit szólnál, ha az egyetemista lányod/fiad megpróbálná eltitkolni, hogy átsorolták önköltségesre?

Figyelt kérdés

Igazából nálam most ennek fennáll a veszélye. Harmadéves vagyok, a képzés öt év átlagom nem rossz, többnyire négyeseim vannak, de van egy tárgyam, amit negyedjére kellett felvennem, és félek, hogy most sem lesz meg, abban az esetben meg átsorolnak. Ez egy olyan tárgy, aminek van előadás és gyakorlat része is. Nekem az előadás része nincs meg. Első évben bukó volt a gyakorlati jegyem, ezért vizsgázni sem mentem. Másodévben a gyak meglett ötösssel, de a vizsgák közül az utolsó előtti vizsgaidőpontot vettem fel, azt törölte az oktató betegség miatt, a törölt időpont helyett adott időpont ütközött egy más vizsgámmal, aminek az volt az utolsó időpontja, így a másik tárgyból vizsgáztam aznap, mert ha az nem lett volna meg, az instant csúszás. Így ebből a problémát okozó tárgyból maradt egy időpont, ahol nem mentem át. A rákövetkező félévben felvettem vizsgakurzusnak, ami 3/3 alkalommal bukó volt, az első kettőnél nem volt tökéletes a felkészültségem, de nem gondolom, hogy bukónak kellett volna lennie, mindenesetre a harmadik vizsgán konkrétan az oktató közölte, hogy "jó-jó, ez teljesen jó volt, de úgy látom, hogy maga ezt nem érti". Anyám nem tud erről a bukásról(sem a másikról).

Lehet paranoia, de tartok tőle, hogy ebben a félévben is beüt a szr, és nem lesz meg.

Én arra gondoltam, hogy én nem akarom otthon közölni a híreket, átmegyek önköltségesre, közben ugyanide, ugyanerre a szakra újrafelvételizek államira. Simán felvesznek újra, mert amúgy ezen a szakon nem szállnak el a pontok, újraérettségizés nélkül is magas a pontom, azóta egyel több nyelvvizsgám van, konkrétan az új pontszámítási rendszerben több pontom lenne, mint amikor felvételiztem. A teljesített tárgyaimat meg elfogadtatom.

Szerintem lenne értelme az újrafelvételizni, végig tök jó átlagom volt, két tárgyat leszámítva legalábbis.(Az egyik az ominózus "lehet, hogy átsorolnak miatta", a másik miatt meg egy év csúszásom van, amit szintén nem közöltem még, de ez egy másik baj)

Csak tartok tőle, hogy lebukom otthon ezzel a húzással.


dec. 8. 13:03
1 2
 1/19 anonim ***** válasza:
87%

A kérdés az, hogy miből fizeted a féléveket. Mert ha átsorolnak, akkor kell valahonnan pénz rá. Azt meg nem könnyű eltitkolni, hogy félévente 200 ezer csak úgy repül. Kivéve persze ha dolgozol, és van rá pénzed.


Annak idején engem is átraktak, de minden tanév végén, nyáron, szokott lenni újrasorolás, akkor kérhetsz átsorolást államira (ha megvannak az adott tanévben a kreditjeid). Így csak 2 félévet kell fizetni.


Azt viszont nem tudom, hogy hogy működne az újrafelvételi, hogy átverheted-e a rendszert.

dec. 8. 13:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/19 A kérdező kommentje:

#1 Dolgozom, és van megtakarításom. De ha nem lenne, akkor vehetnék fel diákhitelt is éppen. Meg igazából egy félévet lennék így önköltséges, mert a tavaszi félévre sorolnának át. (Átlag alapján csak nyáron van átsorolás, de nem teljesített tárgy miatt félévkor is)

Viszont nem tudnék államira átsorolást kérni, mert nem az átlagom a baj, hanem, hogy egy tárgyam negyedjére lenne bukó, ha most sem sikerül. Olyan esetben nem opció kérni az átsorolást.

Az újra felvételizés működhet, utánanéztem. Csak kérvényezni kell a teljesített kreditek elfogadtatását, ami nagyon egyszerű, ha ugyanarról az intézményről van szó.

dec. 8. 13:41
 3/19 anonim ***** válasza:
100%
Hát ha nem nek3m kell fizetni, akkor az ő dolga.
dec. 8. 13:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/19 anonim ***** válasza:
86%
Ha a saját munkádból megkeresett pénzből menedzseled az egészet, akkor nincs ezzel semmi probléma. Sajnálom, hogy nem olyan anyuddal a kapcsolat, hogy beavathasd.
dec. 8. 14:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/19 anonim ***** válasza:
95%

Ha fizeti, ok. De ha a gyerekem hirtelen előállna azzal, hogy "2 nap múlva 350 ezret be kell fizetnem, mert átsoroltak önköltségesre, de nincs annyi pénzem", arra nagyon mérges lennék.


De ha elmondaná alapból, nem titkolná, és hogy ő teljesen/nagyrészben ki tudja fizetni, akkor nem lenne vele bajom.

dec. 8. 14:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/19 anonim ***** válasza:
94%
Én már azt is borzasztóan gáznak tartom, hogy az eddigieket eltitkoltad. Nagyon szomorú lennék, és azon gondolkoznék, mit rontottam el, ha ennyi bizalma nem lenne felém a gyerekemnek, hogy azért elmondja az ilyen dolgokat.
dec. 8. 14:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/19 A kérdező kommentje:

#5 Fair enough, de az nem eltitkolás, ha az utolsó pillanatban pénzt kérek. :D

Én ezt tényleg vagy kifizetem a megtakarításomból, vagy diákhitel, ha ott leszek, akkor átgondolom, hogy melyikkel járok jobban.


-----


Egyébként nálunk az a baj, hogy anyám kijelentette, hogy nem támogat, ha bukdácsolok. Csak szerinte az is ez a kategória, ha megbukok vizsgán, majd ugyanabban a félévben a második vizsgaalkalmon meg átmegyek ötössel. Ezért sem tud arról a két bukásomról, ami ráadásul gondot okozhat.

És nem hiszem, hogy megértő lenne, pláne, hogy ha átsorolnak, akkor nem az van, hogy ott derült égből jött, hanem az, hogy van egy elsős tárgyam, ami akkorra már negyedjére se sikerült úgy, hogy eddig egy büdös szóval sem említettem. Ha ez kiderül, akkor bukom azt, hogy támogasson. Hiába dolgozom, de abból nem jövök ki anyám nélkül, a levelező meg nem opció. (Nem részletezem, mert nem lényeg a kérdés szempontjából)

dec. 8. 14:35
 8/19 anonim ***** válasza:
85%

Végülis eltitkolhatod, de van benne buktató.

Hol van a postai levelezési címed? Mert ha jön levél az egyetemről, akkor biztosan meg fogják kérdezni, hogy mi jött. Akkor meg már nem kamuzhatsz.


Hányad éves vagy, mennyi van vissza? Mert van az úgy, hogy mondjuk már csak 2 félév van vissza, akkor ezzel meg is győzheted anyukádat, hogy itt már nem éri meg abbahagyni az egyetemet.


Mennyi a megtakarításod, a fizetésed? Milyen egyéb költségeid vannak? Tehát meg kell saccolni, hogy mekkora eséllyel fogsz anyukádra szorulni az egyetem fizetését illetően (ha nem veszel fel hitelt persze).


Milyen tárgyból buktál? Fontos? Nem fontos? Mik a ráépülők? Ezek mind-mind befolyásolják, hogy mi lesz az eredmény. hogy azt mondják, hogy "ne aggódj, nekem se ment a töltelék", vagy hogy "ez alap tárgy neked, nehogy már ebből bukj".


A most esetleges bukás valóban letiltja a további államira visszasorolás lehetőségét? Ettől függően felvételizz újra.

dec. 8. 14:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/19 anonim ***** válasza:
100%
Ha dolgozol, a Te dolgod, hogy hányszor vizsgázol egy tantárgyból.
dec. 8. 17:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/19 anonim ***** válasza:
60%

Semmi baj, hogyha finanszírozza magának.


Hogyha viszont tőlem várná el, hogy kifizessem, de "elfelejtene" szólni - akkor ott a diákhitel és a diákmunka.

dec. 9. 10:24
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!