Apám nem akar venni semmit nekem. Mit mondatok?
Figyelt kérdés
19 vagyok, most indultam egyetemre, emellett a családi vállalkozásunkba segítek be, ötletelek, ott vagyok, csomó minden az én ötletemből jött ,ami aztán jól sült el, ez megy már egész kiskoromtól fogva, egyre nagyobb a felelősségem. Apám autóvásárlás előtt áll és kikérte a véleményem hogy milyen autó legyen, ami nekem is tetszik mivel "úgyis az enyém is lesz". Mire én azt feletem neki hogy nem tervezek életem végéig a családi kocsival járkálni mint most. Erre neki az volt a válasza hogy "Nem Amerika ez hogy 6 autót fenntartsunk", ez így alapjáraton oké is lenne, ha nem lenne az egész dolog tele ellentmondással. Bejelentette hogy ő szeretne venni egy kissebb hajót amivel lehet nyaralgatni a tengeren (jelenleg ez ott tart hogy 8 alvóhelyes nem is olyan kicsi dologról van szó). Na most ez az én kis autó ötletemmel összehasonlítva érzékelhetően más kategória. Körülbelül az autó árának (amivel már bőven elégedett lennék) ötszöröse a hajó. Tegnap este mérlegelt és azzal győzte meg magát hogy "ennek a xy kis yachtnak az ára tavaly a vállalkozásnak csak egy részéből befolyt, szóval simán meg lehet engedni magunknak". Tudom a bevételeinket, hasznainkat, ezzel foglalkozok nap mint nap, viszont ebből én semmit nem látok. De bezzeg mindig győzköd hogy gyerünk nyomjuk, hív ha van valami ,agyaljunk üljünk össze, beszéljük meg közösen. Hozzám is már közel áll ez az egész , szóval nem akarnék csak úgy lelépni és mindent hátrahagyni, meg már érdemem is van benne. Viszont apám fejében határozott vonalak vannak ,ami sokszor nem logikus. Egy külön auto a gyereknek luxus. Hajó nem luxus.dec. 7. 14:20
21/21 Katona Dius válasza:
Két dolgot tudsz tenni:
1. Azt az időt, amit apud vállalkozásába ölsz, olyan helyen dolgozod le, ahol pénzt is kapsz belőle.
2. Megbeszéled apuddal, hogy maradsz nála dologzni, de akkor adjon érte pénzt is, mert neked szükséged van egy saját kocsira.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!