Gyermeked egy sportág megszállottja,mindent feláldoz a sikerért,nincs kamaszkora,éjt nappallá téve edz. Te mégis látod,hogy nincs tehetsége a profi sporthoz,ebből nem fog megélni. Mit teszel ?

Élsportoló, korosztályos válogatott kamaszt nevelek.

Az az alap, hogy én laikus szülőként mondjuk nem okoskodok abba bele, hogy a gyerek hogy edz, mit csinál vagy nem csinál jól a versenyen, nem osztom az észt meccseken a lelátóról vagy nem szidom az ellenfelet/edzőt/bírót.

Mivel versenysportoló és válogatott, elfogadom, hogy a hazai legjobbak között van (nem csapatsport).

DE:

- rendszesen beszélek az edzőivel. Évente 2x van “szülői”, ezen felül én évente ugyancsak kétszer, szezon előtt/után proaktívan keresem őket és egy ebéd mellett érdeklődöm arról, hogy látják, mik az erősségei, miben fejlődött, miben kell fejlődnie, mi a fókusz, mit látnak benne és én magam hogyan tudom segíteni a héttérből ezt a közös munkát

- amennyiben nem hangzik el az edzői szájából az, hogy lassan game over, addig nekem nincs okom a szakembereket megkérdőjelezni, hiszen közös a cél és ez az egész versenysport 3 szereplős: a sportoló melletti szakembergárda és a család is ott van a sikerek mögött

- a legtöbb sportban igenis vannak szintek, még a versenyzésben is. Az én gyerekem benne van a korosztályos válogatottban, európai kvóták megszerzése, kvalifikációk a cél- van olyan versenysportoló edzőtársa, akinél a cél a magyar bajnokság, megint mások kisebb versenyeken indulnak s persze ott vannak a rendszeresen, egyesületben sportoló, de nem versenyző sportolók is- az edzők néhány év közös munka után igenis elmondják, amit látnak.

- sok sportban éppen azok, akik nem válnak pl korosztályos válogatott kerettaggá, más módon is elkezdhetnek kapcsolódni a sporthoz: nálunk 16 éves kortól kezdődik a sportág soortbírói képzési rendszere és az is egy komoly, előrelépési lehetőségeket rejtő út és igenis kell oda is az adott sport ismerete, versenyzési tapasztalata. Ott is évek, évtizedek alatt lehet pl világversenyek bírói szintjéig eljutni.

Épp pár hete beszélgettem a gyerekemnél 1-1 évvel idősebb, ugyancsak kamasz sporttársával, aki junior kategóriában hagyta abba a versenyzést, de nem egyik napról a másikra (a sporttudomány mai állása szerint évtizedes napi sport után igenis kell fokozatos levezetés). A miértre azt válaszolta:

- megfogalmazódott benne sok kudarc után, hogy elég jó-e

- úgy érezte mindent beletett, eljárt minden edzésre, mentálisan is készült, akarta, nem jöttek az eredmények

- mire idáig eljutott, az edzői már ott voltak mellette és megfogalmazták neki, hogy igen: egyszerűen úgy látják, alkatilag meg egyéb tényezők miatt ő valóban kb ezen a szinten van- versenyezhet tovább, de tudnia kell, bizony vannak korlátai és nála markásan meg is mutatkoznak és konkrétan elmondták példákkal, a dobogóra került ellenfeleivel azt, hogy mi az, ami hiányzik és hiába az akarás, a sport fizikum, genetika, erőnlét is, kinek-kinek bizonyos szintig tágítható ez.

- mire a szülőig jutott a dolog, addig a fiatal és az edzők ezt átrágták, a szülők elfogadták, megköszönték az eddigi sportnevelést- heti párszor lejár edzeni, de már pl reggeli edzésekre nem.

-ezzel párhuzamosan mindig látjuk meccseken, mert már több sikeres bírói szinten levizsgázott- amikor az én gyerekem versenyez, akkor nyilván az ő meccsén nem lehet az érintettsége/egyesületük okán- de lelkes, szurkol, szívvel-lélekkel és azt mondta el, hogy a sport szeretete megmaradt és most azt érzi, hogy ezzel új utat talált és nem éli meg veszteségként.

Szóval szülőként én figyelnék a szakemberekre, akikre már 10+ éve bízom a gyerekem és természetesen rá is, ő hogy érzi, ő mit akar- ennél több dolgom nincs, ha jó helyen volt eddig is.

…előző vagyok. Annyit tennék még hozzá, hogy nálunk természetesen az az alapfelállás, hogy ebből a sportból jórészt nem lehet megélni, többet visz, mint hoz és ez többségében így is marad.

Ennek megfelelően normálisan, nagyon erős iskolában tanul, abszolút van érdeklődése és terve civil szakmára, diplomára is.

Szerintem kell is, hogy ez így legyen, mert ne adja ég, de egy sérülés sokszor bizony egyik napról a másikra lezárhatja még a legsikeresebb sportoló karrierjét is.

Olyan sportág résztvevői vagyunk, ahol sokan tudnak és szeretnek tanulni, sok az egyetemista, a sportág ismert és legfelsőbb szinteken eredményes sportolói diplomás emberek, szóval nem annyira lehetetlen ez- de ebben azért van az egyes sportágak között árnyalatnyi különbség, az biztos.

Érettségi a mai világban nem nagy szám, a diploma sem lassan, a versenysportolók következetessége, kitartása nagyon sokszor a tanulásban is termőre tud fordulni.

Nemcsak az én gyerekem, hanem több sporttársa is többszörös bajnokként tanulmányi versenyeket, ösztöndíjakat, Magyarország jó tanulója, jó sportolója jellegű címeket kapnak- ezeket sehol, sem a sportban, sem a tanulásban nem adják ingyen.

Magánéletünk is van: igaz, sok barátja a sporttársa is, igen, de ez miért baj? A közös sportszeretet, bajtársiasság erős kötelék. Inkább a családnak kell alkalmazkodnia, mi pl nem veszünk hangverseny vagy színházbérletet, hanem ebben is last minute (ma este színház.hu és társai) vagyunk, de ettől még nem maradunk le pl kultúráról sem.

Vannak ünnepek, megyünk nyaralni, szoktunk bulit/vendégséget tartani, de inkább jól kell szervezni, ez meg rám hárul… most is épp külföldön versenyez- a mikulás majd hétfőn jön, ha hazaér, de ez nem hatalmas tragédia, a suliban meg igen, egy hétig nincs megint, tonna házi, dolgozat- de itt megint a család is tud tehermentesíteni. Nem azért nem porszívózza ki pl a szobáját, mert egy lusta dög, hanem mert fontosabbra fordítja az idejét (pl tanul).