Van, aki úgy érzi, az anyaságban tudott kiteljesedni? Ez változott valamikor?

4 éves

A lányunk előtt sem volt eseménytelen az életem, éltem és tanultam külföldön is, dolgoztam 2 évet a születése előtt. Voltak/vannak barátaim, a legjobb barátnőimmel elválaszthatatlanok vagyunk a mai napig. Egyetem után is mindig tanultam valamit, képeztem magam, vannak hobbijaim, tehát nem arról van szó, hogy a gyerek az egyetlen, amit felmutathatok.

Viszont, mióta megszületett, azt érzem, hogy tőle lett teljes az életem és ő a középpont, miatta, érte élünk. És 1-1 időszaknál is azt érzem, hogy csak ő legyen boldog. Például most, hogy jön a december, karácsonyi időszak, rengeteg mindent szervezünk neki, azért, hogy jól érezze magát, hogy egy kis csodának élje meg a karácsonyt.

Az tény, hogy babaként is nagyon könnyű volt vele, nem volt nagyon olyasmi, amiről a "régi életünkből" le kellett volna mondani. Most, hogy már nagyobb, tiszta "mini én", imádja azokat a dolgokat, amiket én is. És ebben semmi erőltetés nem volt részünkről soha, akinek van gyereke, tudja, hogy ha egy gyerek nem akar nyugton ülni és sütizni, akkor nem fog. :D

Aki hasonlóan volt és imádta az anyaságot, ez változott később? Például a kamaszkor beköszöntével, mikor a gyerek már inkább barátaival menne erre-arra, velük szervez programokat, nem a szülőkkel? Ezt hogyan éltétek meg?