Miért nem hagyják a szüleim hogy a saját életem éljem?

Azért nem vagy egy elveszett ember, ha albérletben meg tudsz élni 2 gyerekkel.

Valamint a lakasvásárlást is lebonyolítottátok.

Itt abban kell erősödni, hogy ne vedd fel a faßságaikat.

Ha másképp nem megy, akkor kapcsolat szüneteltetes vagy megszakítás.

Az ilyen életerő elszívók hosszú távon megbetegítenek.

Egyébként ők hol tartanak az életben?

Vagyontárgyak? Végzettség?

Én sem érte, mit lehet ennyit agonizálni azon, hogy megsertődnek. Én a mergező, rossz anyammal a kapcsolatot is megszakítottam teljesen, nemhogy ilyeneken forogjak, hogy jaj, beszól és akkor nem merem visszamondani, hogy "ez az én dolgom, nekem így jó, ne beszéljünk erről többet".

Nőjjetek már fel.

Tényleg felelőtlen vagy, ha ilyen kullancs szülőkre hallgattál, és eladtad a biztos távolban lévő ingatlanodat, hogy a közelükbe költözz! Szerintem ezt minél előbb csináld vissza! Költözz oda, ahogy Te szeretnél!

Egyébként meg azt javaslom, hogy őszintén mondd el nekik, hogy zavar, ahogy beleszólnak az életedbe! Ne gyűlölködve, ne durván, de határozottan.

Az ilyen típusú szülők persze akkor is szeretnek megsértődni, ha objektíve semmi sértőt nem mondasz, csak húzol egy egészséges határt, de ha belegondolsz, ezzel is csak előrébb vagy: legalább békén hagynak egy darabig. Ha egyébként normálisan, tisztelettel, szeretettel beszélsz velük, remélhetőleg idővel beáll egy normális, felnőtt gyerek-szülő viszony.

Nálunk nem teljesen ez volt, a dolgaimba mértékkel akartak beleszólni, viszont amikor szükségem volt rájuk nem érdekelte őket.

Eleinte én is nagyon féltem mit fognak szólni, ha szóvá teszem ezt nekik, és igazából az lett, hogy én lettem a gonosz, a makacs, a hálátlan gyerek. Annyira rosszul esett ez, hogy pár hétig nem beszéltem velük, remélve, hogy kicsit észbekapnak. De nem tették, mikor beszéltünk továbbra is én voltam a szemét, aki apám szerint kínozza őket. Még azzal is jöttek, hogy a halálukkor fogom bánni, ami elég undorító húzás tőlük. Még két napja is bőgtem emiatt. De amiket mondanak, tesznek, egyre inkább azt sugallja felém, hogy nem szeretnek (vagy legalábbis nem úgy, ahogy egy szülőnek kellene a gyerekét). Én is gondolkodtam a pszichológuson mert egyszerűen felfoghatatlan számomra, hogy a szüleim ahelyett, hogy beismernék, hogy hibáztak, inkább nem beszélnek velem (öcséimet folyamat segítik, míg én össz-vissz háromszor kértem tőlük segítséget és kifogásokkal jöttek). Úgy érzem a saját büszkeségük fontosabb mint én. Viszont attól, hogy most rossz, később (remélem) enyhülni fog a fájdalom. Az biztos, hogy akkor is szenvedtem amikor nem mondtam el nekik mi bánt velük kapcsolatban, szóval nem bántam meg, hogy szóltam neki, így legalább tisztábban látok velük kapcsolatban.

Te neked is döntened kell, hogy tovább csinálod ezt, vagy húzol egy határt.

Nekem is ilyen volt az anyám mikora megszületek fiaim bele szolt mindenbe bántota férjem igy én 1 évig nem beszéltem velük ha hivott kinyomtam utána kicsit ,enyhültem aztán 30 évesen AZ öltözködésembe IS bele akart szolni Mert szerinte mesefigurás poloba zokniba nem illik ilyen idösen járni akkor mérgesen közöltem vele nekem ez tetszik onantol Ebbe nem szolt bele arra is rájötem hogy neki csak szép és jó dolgokat lehet elmondani ,semmit mást ,iletve pár éve külföldre költöztünk mikora anyámnak ezt elmondtam megint bele akart szolni AZ életünkbe hát megint elmondtam hogy ez Mi döntésünk.

Kérdezö ha bele akarnak szolni AZ életetekbe akkor ne beszélj velük/vele.

Hagyd Ott,ne vedd fel a Telefont.

Én nekem ezért semmleges anyámal a viszonyom mindenbe bele akart szolni ,mindig abba IS Ami nem AZ ö dolga .

27 éves vagy, mégsem sikerült felnőnöd, ami baj, flőeg, mert már gyerek is van :(

Azért szólnak bele, mert engeded. Megoldás: elmondani EGYSZER, érthetően, hogy nem kell a felesleges "tanács" > belepfázás, és hogyha nincs változás, akkor minimalizálni a kapcsolatot.

Nálunk anno anyámékkal ez jópár körös dolog volt, és sokszor több hónapos teljes kapcsolatmegszakítással, mire végre felfogták, hogy amint jön a beleduma, akkor nem hallanak rólam egy ideig.

Sok sikert felnőni, kérdező, és tényleg menj pszichológushoz, ártani nem árt :) Én is voltam, azóta tudok eredményesen határt meghúzni, és nem problémázni, hogyha anyámék zsarolnának vagy megsértődnének.