Anyám elvárná, hogy szálljak be az otthoni kiadásokba, de én nem gondolom ezt reálisnak. Kinek van igaza?

Felsőoktatásban tanulok, albérletben élek(lakótársakkal), magamat tartom el teljesmértékben, nem támogatnak. Havi egyszer járok haza.

Anyám kijelentette, hogy mivel még otthon élek(mert szerinte az nem rendes különélés, hogy lakótársakkal lakok, és nem mondjuk a párommal, ami nincs), és annyi idős vagyok, amennyi, ideje lenne beszállnom az otthoni költségekbe, ráadásul anyagi gondok is vannak. És hogy ő úgy gondolta, hogy fizessem a rezsi harmadát, meg a kaja harmadát, mert szoktam otthon lenni. Én meg erre megmondtam, hogy nem, max havi két napot vagyok otthon, biztos, hogy nem fizetem mindennek a harmadát egész hónapra, max bevásárolok, ha hazamegyek, de ennyi. Erre kiakadt, hogy de akkor ne is menjek haza. Mondom jó, akkor ha talizni akar, akkor félúton a két város között, oda még simán el tud menni a bérletével. Ő meg kiakadt, hogy de az neki sok idő. És azóta üzenetben se kommunikálunk.

Én egyébként megértem, hogy amióta apám nem tud dolgozni(fizikai munkára az egészsége miatt alkalmatlan, eddig segédmunkás volt, használható végzettsége meg nincs), százezerrel kevesebb a havi bevételük és ez gond, nem nem hiszem, hogy ezt köteles vagyok megoldani. Pláne, hogy mind a kettő láncdohányos. Simán le lehetne tenni, és akkor több marad hónap végére (elmondásuk alapján így sem éheznek, meg ilyenek, csak nincs pénz lecserélni pl a tűzhelyet, aminek a sütő része kicsit egyenletlenül süt).

Nem érzem reálisnak, hogy tőlem várják a csodát, miközben nappali tagozat mellett ösztöndíjból meg diákmelóból élek. Ha akarnék se tudnék segíteni, nincs káros szenvedélyem, de 20 ezernél többet soha nem tudok félretenni egy hónapban, max akkor lehetséges, ha nem megyek soha sehová, és mindig a legolcsóbb dolgokat eszem.