Anyám miért nyaggat azzal, hogy még nem végeztem az egyetemen, ha még nem is aktuális, hogy végezzek?
Értelmes(vagy úgy bármilyen) magyarázatot nem ad arra, hogy miért
Harmadéves vagyok egy öt éves képzésen. Ezt anyám is tudja.
Ennek ellenére mindig azzal jön, hogy bezzeg a munkatársa fia már végzett az előző tanévben jogon, már dolgozik, pedig ugyanabban az évben érettségiztünk, ugyanabban az évben kezdtünk. Aztán hiába mondom neki, hogy vagy a munkatársa kamuzik, vagy kiiratkozott a munkatársának a fia, vagy felsőoktatási szakképzésen volt, ami két éves, de semmi. Hallgatom tőle, hogy én miért nem végzek már egyetemen... :D
Ezt akartam írni, hogy valószínűleg az a srác FOSZK-ot végzett és azért végzett 2 év alatt, csak a kedves szülő azzal dicsekszik, hogy jogra járt. Én is ismerek ilyet, mindenkinek mondogatta, hogy a lánya 2 év alatt lett gyógyszerész, közben meg gyógyszertári asszisztens okj-t végzett a csaj. Amivel nincs önmagában semmi, csak valamiért egyes szülők szeretnek túlozni, főleg ha az orvos-ügyvéd-mérnök szentháromságot végző gyerek szülőjével áll szemben, nem akarnak alulmaradni.
Szerintem keress valami listát hogy melyik képzés mennyi idő és told anyád orra elé. Ha azt sem hiszi el, akkor engedd el, van akinek nem lehet magyarázni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!