Hogyan lehet elfogadni azt hogyha az anyám nem szeret úgy, ahogy kellene?

Az anyukámnak rejtett nárcisztikus személyiségzavara van (nem írom le részletesen a tüneteket), rég óta tudjuk ezt a bátyámmal. A pszichológusom, akivel évek óta együtt dolgozunk, szintén megerősítette az elmondásaim alapján.

A problémám az, hogy mostanában újra és újra előtör rajtam egy nagyon mély kínzó fájdalom, nem is tudom szavakba önteni, tényleg megszakad a szívem, azért a kislányért aki mai napig bennem él és sose volt őszintén szeretve. Úgy szeretnék egy Anyát. Egy igazi Anyát. Nem csak olyat aki megszült, hanem olyat aki igazán feltétel nélkül szeret.

Hogyan lehet feldolgozni ezt, hogy nekem ilyen sose lesz?

Van egy 3 éves kislányom, mindennél jobban szeretem. Amióta ő megszületett azóta érzem ezt a zsigeri igazságtalanságot, és ezt az önsajnálatot. Mert nem tudom elfogadni, hogy engem az én anyám sose tudott és soha nem is fog úgy szeretni, ahogy én szeretem a kislányomat, az életemnél is

jobban. Mit tegyek hogy jobban érezzem magam?

Aki hasonló cipőben jár, nehéz gyerekkorral maga mögött, olyan szülőkkel akik nem igazán állnak mögötte. Ti hogyan élitek meg? Hogy érzitek magatokat?

Én úgy érzem ez egy olyan seb a szívemen ami örökké vérezni fog. Ez a szörnyű anyátlanság, elveszettség, magány. Még úgy is hogy mostmár van egy saját szerető családom. Egy Anyát semmi sem tud pótolni.