Ha az anyádon egyértelműen látszik, hogy zsigerből nem kedvel valamiért és kibeszél, amiért te már utálatot érzel iránta, azon lehet bárhogyan enyhíteni? Nagyon megijeszt az érzés.
Látom hogy nagyon sokszor Mónika show szerű itt a hangulat, úgyhogy félve írok ide, meg sosem tettem eddig, de most vagyok a legrosszabb állapotomban, úgyhogy szeretném kibeszélni.
Több éve xanaxot kell szednem, aminek az az egyik mellékhatása hogy extrém düh érzést érzek és képtelen vagyok csillapítani.
A legfőbb gond, hogy pár éve arra kényszerűltem hogy hazaköltözzek az anyámhoz, amúgy mehetnék az utcára.
De olyan dolgok derültek ki az elmúlt években, amik miatt már sokszor meg tudnám ütni… (nyilván nem teszem)
Hozzáteszem kizárólag kényszerből vagyok itt, ha nem szedálna le a xanax több éve, kb. Ausztráliáig menekülnék.
A legfőbb gond az hogy az anyám gyerekkorom óta gyűlöl, erre kamaszkoromban jöttem rá, azóta beszólogat, kibeszél, főleg mikor totálkárosan részeg.
Gúnyt űz abból ha vmi bajom van, majd az összes faék egyszerűségű barátnőjének kibeszél. Ezt az egyet kertem tőle, hogy ne tegye, mert mióta szedem a xanaxot, ettől kikészülök idegileg.
Mivel nem tudom másképp levezetni a dühöt, magam ellen szoktam fordulni, tépem a hajam és véresre csikarom a karom és a mellkasom…
Most azért írok mert attól szakadt el végleg a cérna, amikor ezért kinevetett. Illetve előtte egyszer pánikrohamot kaptam(súlyos pánikbeteg vagyok, arra kaptam végső megoldásként a xanaxot) aminek hallucináció lett egyszer a vége, mikor itthon részeg volt, ilyenkor gyerekkori traumák jönnek vissza, általában az amikor az apám megverte őt engem meg leordított, illetve horrorfilmekből jelenetek. Azt hallucináltam hogy újra itt az apám és kiabáltam rá, erre ő a konyhából kiröhögött.
Én akkor elküldtem a kva anyjába bőgve, azóta nem csillapodik a dühöm…
Illetve a fő gond még, hogy a covid utáni 2 év nekem nagyon bekavart munka és továbbtanulás ügyében és többször meghallottam, illetve olvastam az üzeneteit(beléptem a fiókjába) hogy ezen röhög és cinikusan mondja szintén mindenkinek akit elér…
Őszintén ha nem lennék ilyen gyenge már lehet hogy nekimentem volna.
Képtelen vagyok tovább feldolgozni amiket csinált az elmúlt pár évben, főleg a kibeszélés részét és annyi düh van bennem, hogy vannak napok amikor már 5-6 szem xanaxot veszek be. Nem csak miatta, de ő most a fő ok.
Azt még hozzáteszem hogy az anyám sajnos ilyen tipikus egyszerű paraszt beszédű nő és a barátnői is ilyenek… meg az aktuális pasija is. Most van egy viszonylag új.
Az is rátett egy lapáttal hogy az egyik barátnője nemrég áthozta a gyerekét és amíg engem kiröhög, addig erre a gyerekre többször elmondta hogy “hát te egy gyönyörű csoda vagy” az anyukád is az, csodák vagytok édeseim, hozom nektek a sütit, mit kérsz picinyem stb….
A lényeg hogy a kibeszélés részét nem bírom elviselni, illetve azt hogy élvezkedik azon hogy a covid mennyire betett mert mindig is utálta hogy tovább tudtam tanulni, illetve hogy jobb munkám volt mint neki. Ő leginkább konyhai kisegítő volt mindig….
Szóval ez a helyzet, mit javasoltok erre?
Amúgy nem beszélünk és nem is látjuk egymást. Van hogy hónapokig miközben itthon kell laknom.
A pánikbetegsegre a xanax csak tüneti kezeles. Nem szabad sokáig szedni, plane ha ilyen mellekhatásai vannak hogy extrém dühöt erdel tőle. Igazábol így gyakorlatilag semmitt nem is segít. Feleslegesen szeded. Ezt kellene magadban tudatosítani.
Soha nem lesz életed amíg szeded. Senki sem fog alkalmazni egy idegbeteg embert.
Csökkentsd az adagokat és lassan szokj le róla. Mert ez a fő probléma. Ezt magadnak kell megtenned, mert senki se fog segíteni benne. Nem szabad kifogásokat keresni, te is tudod hogy a gyógyszer mindenben megakadályoz. Anyádat nyilván nem tudod megvaltoztatni, elköltözni tudnál csak.
Csak amíg nem éreztem dühöt, addig meg elnyomtam magamban mindent, mert rengeteg mindent el kellett és sosem álltam ki magamért, sosem bosszultam meg semmit mert tompán éreztem mindent és még az anyám viselkedése sem tűnt fel annyira mint most.
Pl egyszer fel is jelenthettem volna egy férfit, amiért egy rendezvényen megfogdosott és úgy kellett rólam leszedni. Én meg lefagytam és csak eljöttem és a xanax előttig nem is emlékeztem rá. Amióta szedem viszont minden nap gyilkolási szándékaim vannak vele kapcsolatban. Na, melyik a “jobb”?
Szóval nem tudom melyik a jobb, ha nincs dührohamom és hagyom hogy bántsanak, vagy ha van de akkor meg kitépem a hajam és beleőrülök a düh érzésbe.
A xanaxról magadtól nem is szabad leszokni, az halálos is lehet. Leírják feketén-fehéren.
Nem is tudnám, elaludni sem tudok tőle.
Én is szeretnék önálló lenni, de ebből a helyzetből nem tudok elindulni semerre…
Vannak konfliktuskerülő emberek normális élettel. A probléma nem ez volt, hanem az otthoni környezet. Ezt ertsd meg. A xamax csak tűzoltásra jó. Te meghozza el is melyitetted a problemát vele. Csenerböl védelme kerültél.
Nem kell jogy hagyd hogy bántsanak. Lehetne nyugodtabb életed ha elkoltöznnél.
Hogyne lehetne lerakni? A xanaxot úgy lehet letenni, hogy FOKOZATOSAN. Az orvos is ezt mondaná. Egyre kevesebb adagot ír fel. De kérdezd meg tőle. Legközelebb ha feloiratod mondd el neki amiket leírtál ide.
0,5 mg-t szedek egy nap…
Azt hogy csökkentsd?
Képtelen vagyok meglenni nélküle
Volt mar róla szó, hogy vannak mellékhatások… próbáltam yarocent, más altatot. Stimulotont… mind kikeszitett, rohamaim voltak tőlük…
Egyedül a xanax a jó
Még ha vannak mellékhatásai is.
Nem akarod érteni. Figyelj, ez a te életed. Ha gyógyszerrel akarsz létezni anyáddal nekem mindegy. De azért írtál de mert tanácsot akartál. Az az egyetlen megoldás ha munkát keresel és elkoltözöl. Ehhez kell letenned a gyógyszert.
Ha elkoltozol jobban fogsz aludni. Nem a semmibe fogsz élni, lesz célja az életednek. Nincs más megoldás erre. Nem is tudom mit vársz mi mást írjunk.
Elsősorban nem a mentális egészségemmel kapcsolatban akartam tanácsot kérni, hanem azt megkérdezni hogy ti hogy viszonyulnátok érzelmileg egy ilyen anyához. Én elhiszem hogy azt a legkönnyebb mondani, hogy le kell tenni a xanaxot, de én erre meg azt tudom mondani hogy előtte kb. nyolc éven keresztül olyan brutális pánik rohamaim voltak, hogy már képtelen voltam elviselni… Nem tudtam aludni akkor kezdtem el szedni a xanaxot és bár rengeteg brutális mellékhatása van, de most Nincsenek pánikrohamaim és el tudok aludni cserébe valóban vannak dührohamaim, de ha fél napig is nem veszem be, már próbáltam akkor a halálomon vagyok. Orvos is megmondta hogy erről már csak orvosi segítséggel tudok leszokni. Nagyon régóta szedem.
Az anyámmal kapcsolatban mindig is tudtam, éreztem hogy egyszerűen semmi közös nincs bennünk, mindig is iritált és idegesített hogy egyszerűen beszél gondolkodik és folyamatosan pletykál. De a Pandémia alatt elkezdett egyre brutálisabb dolgokat csinálni és olyan ocsmány módon kibeszélni amit teljesen kihozta belőlem az állatot. Leírtam a kérdésemben hogy miket csinál. Elsősorban erről szerettem volna beszélni, mert nincs kivel
"már utálatot érzel iránta, azon lehet bárhogyan enyhíteni?" Hosszan leírod a sérelmeket és megint megkerdezed "Szóval ez a helyzet, mit javasoltok erre?"
Tehát pont a kerdesre válaszoltam.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!