A szülők miért tagadják a gyermekkori bántalmazásokat, megaláztatásokat?

#20 vagyok.

Az alkoholista apám eleve egy kisgyerek szintjén megrekedt ember volt. Amikor próbáltuk néha szembesíteni akkor maximum nézett maga elé, rosszabb esetben elkezdett gyerekként vergődni.

Verte a fülét hogy "lálálá...nem hallom, nem hallom" vagy megalázó visszatámadásokkal próbált terelni, hogy "nézzed már, milyen füle van, mint egy majomnak, mit makogsz kis majom"...

Esküszöm általános iskolásként érettebb ember voltam mint a felnőtt, akkor 40-45 éves apám.

Anyám meg a tipikus áldozat szerep, akinek mindig volt kifogása.

"Hova menjek 2 gyerekkel?"

Gyerekként megmondtuk, hogy inkább élnénk ettől is szegényebben egy putriban, mint apámmal aki alkoholista. Eleve apám munkanélküliként csak +1 gyerek volt aki még a ránk szánt pénzt is elitta. Másrészt rokonok, ismerősök mind jelezték, hogy segítenek neki, ő ebből nem kért.

"Majd ha nagyobbak lesztek"

Ezt hallgattuk 18 éves korunkig, utána az egyetem volt a kifogás utána meg már nagyok voltunk...

"Mi lesz a mamáékkal, ki gondozza őket"

Nagyszülők a közelben laktak, apám szülei. Valószínűleg ellettek volna magukban vagy a többi rokon segítségével is. Ők már akkor jöttek kifogásnak, amikor nem lehetett azt mondani, hogy "majd ha nagyobbak lesztek".

20-as vagyok még mindig. Másik kedvencem, hogy csendes gyerekként eleve engem néztek "furának" meg hülyének. Lást az 5-ös gyerekpüfölős emléke.

Én arra emlékszem, hogy apám folyton addig hergelt, hogy ideges lettem, és én voltam az "idegbeteg". Tényleg dührohamom volt konkrétan a TEHETETLENSÉGTŐL, hogy ő tehet bármit, mondhat bármit és ezzel vissza is él.

Anyám mindig azt mondta "hagyjam rá" de hogy hagysz rá valamit amit naponta kapsz? Ha visszaszóltam akkor is engem szólt le anyám, vagy megkaptam, hogy "minek szóltál vissza".

Apám mindig azzal fenyegetőzött, hogy feljelent ha megütöm. Anyám meg őt védte, hogy "ne rontsam el miatta az életem".

Aztán egyszer már 18+ évesen nekimentem amikor anyámat szidalmazta, levertem neki olyat, hogy elfeküdt. Persze rögtön jött a fenyegetés, hogy feljelent. Erre bele rúgtam még kettőt, és mondtam, hívjál rendőrt, most hívd ki őket. Érdekes módon nem hívta őket.

Persze ez is rám ütött vissza mert bár nekem onnantól egy darabig nem mert beszólni, anyámék azt hallgatták utána hónapokig, tehát megint én lettem a hibás, hogy nekimentem életemben egyszer apámnak anyám védelmében.

Még mindig 20-as vagyok, gyerekkori sztori:

Apám megkért, hogy segítsek neki. Ami azt jelentette, hogy ő egész nap nem csinált szó szerint semmit, részegen feküdt és a ház körüli feladatokat velem akarta megcsináltatni. Ha jeleztem, hogy nem szeretném, mert RÉSZEG akkor felhívta anyámat aki addig nyaggatott, hogy segítsek, amíg nem mentem "segíteni".

Eleve úgy képzeljétek el, hogy hazaértem, nem sokkal utánam hazaért a kocsmából és eleve úgy lépett be az ajtón, hogy "hol a k anyádban vagy, te mocskos gyerek? Told ide a pofád". Szóval nem azért nem segítettem mert lusta lennék.

Olyanokat csinált, hogy ha TV-t néztem, vagy gépeztem, akkor lekapcsolta az áramot. Ha nem ugrottam azonnal akkor azért, ha hangos voltam azért. Ha nem volt semmi, csak hallotta, hogy csendben TV-zek akkor szimplán azért. Volt, hogy 2 fagyasztónyi hús és étel romlott meg ez miatt, mert leolvadt a fagyasztó mire anyám hazajött.

Egyszer nem "segítettem" erre bement a szobájába és becsapta maga után az ajtót. Majd kinyitotta és becsapta újra, majd újra addig, hogy betört az üveg rajta. Majd leült a fotelba és felhívta nyájas hangon anyámat, hogy "szólj már a fiadnak, hogy segítsen, mert megint idegbeteg és betörte az üveget az ajtón". Illetve arról beszélt, hogy rendőrt hív rám mert úgyis neki hisznek.

Bárcsak lett volna akkoriban okostelefon kamerával.

Ezt az üveg betörős dolgot elmeséltem anyámnak apám halála után, azt mondta nem is tudta, hogy ilyenek voltak meg ilyenek történtek. Hát mondom oké.