A szülők miért tagadják a gyermekkori bántalmazásokat, megaláztatásokat?
Nálunk ez van. Nem tudom, hogy szégyellik -e, vagy túl büszkék arra, hogy másnak adjanak igazat.
Miért gondolják azt, hogy a gyerek egy nap semmire sem fog emlékezni?
Én kristálytisztán emlékszem mindenre! Kb. 5 éves koromtól minden apró részletre! Minket vertek (amivel értek), kizártak a házból éjszakára, ott aláztak ahol tudtak. Igaz, nagyon nehéz helyzetben voltak a szüleim, ami miatt mindig idegesek voltak, de nem mi kértük, hogy jönnünk erre a világra.
Persze, ha én vagy a testvéreim megemlítünk bármilyen gyerekkori sérelmet, akkor mi vagyunk hülyének nézve, akik csak kitalálnak dolgokat. Az nem is úgy volt, az nem igaz, ne hazudj..
Engem ez nagyon fel tud húzni. Én soha nem tennék ilyet a gyerekemmel. Egy nap a gyerek felnőtt lesz, és emlékezni fog mindenre. Ezzel miért nincsenek egyesek tisztában? Aztán még nekik áll feljebb, ha a gyerekük nem szívesen bízza rájuk az unokát.
válasza: válasza:Így védekeznek. Nem képesek, nem akarnak szembe nézni a hibáikkal. Sosem fogják kimondani, hogy sajnálom. Önzők, buták ehhez. Te viszont legyél őszinte, magadért. Mondd meg, hogy miért nem bízod rájuk a gyerekedet. Aztán, ha nem tetszik, akkor sincs gond.
Nálunk is hasonló a helyzet. A férjem családjában az apa volt bántalmazó, az anya nemtörődöm. Most ott tartunk, hogy az anyjával egyáltalán nem tartja a kapcsolatot, az apjával felszínesen, már megöregedtek mindketten, 80 felé járnak. Viszont most jön a követelőzés, hogy miért nem megyünk, stb. De az unokái, sőt a dédunokája sem érdekli. Sosem kérdezi, hogy vannak. Mi meg már nem erőltetjük. Elvesszük, amit tudunk, a felszínen tartjuk a látszatot, de igazából nem érdekli a férjemet, hogy mi van velük.
válasza:1-es! Az iskoláról csak annyit, hogy az egyik szülőm jóban volt a tanítónénivel. Amikor otthon megbüntetett (iskolától független dolog miatt), akkor felhívta a tanítónénit és panaszkodott rám. Másnap az egész osztály előtt elmesélte, majd ő is megbüntetett. Egy hónapig senki nem szólhatott hozzám. Nekem nem volt kihez fordulni. Felnőtt vagyok, már elmúlt, a szüleim is kimásztak a nyomorból. Viszont soha egy bocsánatkérés sem hagyta el a szájukat. Azt észrevettem, hogy nem szívesen beszélnek azokról az évekről. Emlékszem, amikor a tesóm egyszer odaszólt Anyámnak, hogy: emlékszel, amikor azzal a fésűvel vertél meg? Erre Anyám: hát én biztos, hogy nem!
Szóval megy a tagadás ezerrel..
Egyszer amikor megemlítettem, hogy milyen rossz gyerekkorom volt, akkor Anyám azzal kontrázott, hogy: "A testvéred szerint csodálatos gyerekkorotok volt".
Felhívtam a testvéremet, aki döbbenten mondta, hogy ő ilyet biztos nem mondott. Szóval jah...
válasza:Valahogy törli az agyuk. A legbizarrabb, hogy el se gondolkodtak rajta, honnan lehetnek ezek az emlékeim.
Családi sztori lett belőle , amikor ovisként rendszeresen elbabáztam azt, ahogy az anyukám velem viselkedik.
Évekig ment a viccelődés, hogy milyen lelkesen püföltem a játékbabát a semmiért, és csak annyit mondtam, hogy mert rossz volt, nagyon rossz ( a baba).
Nevettek rajta, pedig sírniuk kellett volna. És én voltam a kis hülye gonosznak beállítva. ( Egy kedves, szeretgetni való puha játékbaba volt: amit az általam ismert "teljes anyai gondoskodással" elláttam.)
válasza: válasza:Nálunk anyu volt ilyen. Apu soha nem emelt rám kezet, anyu rendszeresen, főleg akkor, mikor apa nem látta.
Nálunk az volt, hogy anyu mentális beteg volt akkoriban, nála az is hozzá tett a felejtéshez, neki az az időszak kb teljesen kiesett, nem csak az, mikor bántott. Én ennek ellenére emlékszem mindenre, de már rég elengedtem. Nem az ő hibája, hogy megbetegedett.
válasza:8!
Azért, mert őket az élet verte minden téren, de tényleg. Ez persze nem mentség rájuk nézve, csak ugye mindig feszültek voltak, aztán rajtunk csattant az ostor.
Tartom a kapcsolatot, de távolságtartó vagyok, illetve nem fogadok el tőlük semmilyen tanácsot. Néha le is döbbennek rajtuk, hogy pont ők fognak az élettel, vagy gyerekneveléssel kapcsolatban tanácsot adni. Egyet tanultam tőlük: mit ne tegyek a gyerekemmel, ha azt akarom, hogy ne legyen egy lelki roncs.
válasza:Kérdező!
Ahogyan a kifejtésben és a későbbi kommentekben leírtad, neked extra rossz, bántalmazó szüleid voltak. De az a tanítónő is méltó párjuk volt, aki az osztály előtt kibeszélte, hogy anyukád panaszkodott rád (otthoni viselkedésed miatt), ezzel megszégyenített és a többieknek megtiltotta, hogy hozzád szóljanak.
Azonban hülyeség volt úgy kérdezned, hogy "A szülők miért tagadják...?". Ez egy ronda általánosítás. A te szüleid ilyenek voltak, a legtöbb emberé szerencsére nem. Vagyis a nyitókérdésben ezt kellett volna írnod: "A szüleim miért tagadják...?".
A legjobb szívvel tanácsolom: szakítsd meg a kapcsolatot szüleiddel és pszichológussal próbáld feldolgozni a gyerekkori traumádat.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!