Miért nem tud bíztatni/támogatni soha semmiben?

Olvastam róla, és YouTube videót is láttam már az ilyen típusú szülőkről. Sajnos valójában ők belül olyan kevésnek érzik magukat, hogy kb kétféle módon működnek:

1. A saját gyereküket is lehúzzák, nehogy jobbak legyenek náluk, különben még inkább azt érzik magukról, hogy semmire nem képesek.

2. Lehúzzák a gyereküket, elültetik bennük a gondolatot, hogy semmire sem jók, csak azért, hogy a gyerek minél jobban rájuk legyen utalva. És így tud róla gondoskodni sokáig, és ez a gondoskodás érzet adja meg neki azt az érzést, hogy ő is értékes. De ugye csak addig "értékes", amíg rá vagy utalva, ha önálló és sikeres lennél, már nem lenne szükséged rá.

Anyám mind a két szempontból pont ilyen. Én már nem élek vele, ezért mindenben lehúz, bármit csinálok, sosem jó neki, soha nem tetszik neki semmi, mindenről csak rosszakat mond. Főleg, ha sikerem van.

Míg tesómat olyan szinten eléletképtelenítette, hogy semmit nem tudott a külvilágról, egy tojást nem tudott megsütni, egy időpontot nem tudott kérni 28 éves létére. Amikor tesóm Pestre akart költözni, anyám szó szerint bepánikolt, és mindenféle rosszakat mondott Pestről, nehogy tesóm oda akarjon költözni (anyámmal lakott). Pedig anyám életében ha 2x volt Pesten, nem tudja, milyen ott élni.

Szóval ezek fényében kell nézni egy ilyen szülőt. Tudom, nagyon fájdalmas, nekem is van egy olyan érdeklődési köröm, amit anyám sosem támogatott, és mindig tehetségtelennek nevezett benne, és így évek óta azt érzem, hogy tényleg egy rakás szerencsétlenség vagyok. De felismertem, hogy ezeket a gondolatokat csak anyám ültette el bennem, és muszáj őket megváltoztatnom magamban.