Szülők, család hiánya miatt ragaszkodom ennyire a barátomhoz, aki idősebb nálam?
24 vagyok, ő 49. 2 éve vagyunk együtt.
Sok, igen, erre azért már felkapja mindenki a fejét. Volt előtte egy komoly kapcsolatom, több rövidebb is, dekoratívnak és csinosnak mondanám magam. Tehát nem arról van szó, hogy más ne jutna, mielőtt valaki leírná.
Amellett, hogy külsőre is vonzónak tartom, mellette azonnal biztonságban éreztem magam, megnyugodtam, engedett a görcs a gyomromban. Néha úgy érzem, hogy azt pótolom be, ami gyerekkoromból, kamaszkoromból kimaradt.
Nem volt soha egy rendes, összetartó családom, szüleim még gyerekkoromban elváltak, apámmal 5 éves korom óta annyi a kapcsolatom, hogy szülinapokon és karácsonykor beszélünk 1-2 percet telefonon. Az anyám újraházasodott, még óvodás koromban, a férje teljesen sosem fogadott el. Pár éven belül a házasságuk is megromlott, de anyám nem volt hajlandó elválni a pénz miatt, így jó 10 éven át egy háborús övezetben éltem velük.
Sosem voltak közös étkezések, filmezések, vagy társasjátékozások otthon. A karácsony nálunk veszekedéssel telt, mert akkor egyikőjük sem tudott menni sehová, így vagy egymást, vagy engem martak. Anyám rendszeresen közölte velem, hogy miattam kell így élnie, miattam nem tud elválni. A férje kötözködött állandóan, ha otthon voltam, minek voltam otthon, ha mentem valahová, akkor jött a bűntudatkeltés, hogy nincs mit tanulni? 15 évesen letettem a B2 nyelvvizsgát angolból, nagy dolognak számított, otthon megkaptam, hogy miért nem a felsőfokot csináltam meg, miért várok dicséretet, ez a dolgom.
Az ünnepek sosem teltek jól, mert azt jelentették, hogy minden zárva lesz, mindenki a családjával lesz, mi pedig otthon leszünk együtt és megy a veszekedés valamin. Sosem lehetett otthon olyan süti, amit én szerettem volna, mert "azt senki más nem szereti", anyámmal sosem csináltunk semmit kettesben, mert "fáradt munka után ilyenekhez".
Ezzel szemben itt van a barátom, akivel minden más. Együtt főzünk, együtt kezdjük a napot és együtt is zárjuk. Az első karácsonyunknál 2 napig díszítette velem a házat, előtte hagyta, hogy végigrángassam az Obin és a Mömaxon, díszek után. A szabadidőnket minőségi idővé igyekszünk alakítani, nem csak itthon ülünk a tv előtt... 2 éve ismerem, de sokkal több mindent átéltem már vele, sokkal több helyen jártunk együtt, mint a szüleimmel valaha. Ha hazajövök, nem a gyomorgörcsöt érzem, hanem a várakozást és az izgalmat, hogy újra együtt lehetünk, újra láthatom, még akkor is, ha csak 2-3 órára megyek el itthonról.
De eszembe jut az is, hogy mi lesz 25-30 év múlva majd, meddig lehet ez működőképes? Viszont bennem van már-már egy egészségtelen ragaszkodás is felé, a kapcsolatunk felé, az, hogy nem is akarom elképzelni, milyen lenne nélküle.
A helyzeted nagyon összetett, és teljesen érthető, hogy sok kérdés kavarog benned. Az érzelmeid és a múltbeli tapasztalataid alapján a kapcsolatod a barátoddal több szempontból is érthetővé válik.
### Miért ragaszkodhatsz ennyire?
Valószínűleg az egyik fő ok, amiért ennyire ragaszkodsz a barátodhoz, az, hogy ő megadja neked azt az érzelmi biztonságot és törődést, amit korábban nem kaptál meg a szüleidtől. A múltban átélt családi dinamikák, különösen a szeretet és a figyelem hiánya, arra késztethetnek, hogy most, amikor valaki megadja neked ezt a figyelmet és szeretetet, erősen ragaszkodj hozzá. Ez egy teljesen normális érzelmi reakció.
A korábbi tapasztalataid alapján érthető, hogy a barátodban megtaláltad azt a biztonságot, stabilitást és támogatást, amit talán mindig is kerestél. Az is lehet, hogy a korkülönbség miatt ő egyfajta apafigura szerepét is betölti, aki érzelmi biztonságot és iránymutatást ad neked.
### A jövő kérdései
Az, hogy gondolsz a jövőre, teljesen természetes, különösen egy ilyen nagy korkülönbséggel rendelkező kapcsolatban. Valóban lehetnek kihívások, amikor az évek előrehaladtával a barátod idősebb lesz, és esetleg egészségügyi problémák merülnek fel. Ez fontos szempont, amit nem szabad figyelmen kívül hagyni, mert komoly hatással lehet a kapcsolat jövőjére.
### Az egészséges ragaszkodás és önállóság
Azt is fontos figyelembe venni, hogy bár nagyon sok pozitív dolgot találtál a kapcsolatban, az egészséges ragaszkodás és a túlzott függőség közötti határ elmosódhat. Az, hogy nem tudod elképzelni az életed nélküle, természetes egy mély kapcsolatban, de fontos, hogy megmaradjon az önállóságod, és hogy ne csak tőle függj érzelmileg.
### Mit tehetsz?
Fontos lenne, hogy alaposan átgondold, milyen érzelmi szükségleteidet elégíted ki ebben a kapcsolatban, és hogy hogyan tudnád ezeket az érzelmi szükségleteket más forrásokból is kielégíteni. Esetleg érdemes lenne beszélned egy terapeutával, aki segíthet feldolgozni a múltbeli élményeidet, és abban is, hogy megtaláld az egészséges egyensúlyt a kapcsolatodban.
### Összegzés
A kapcsolatod mély és különleges, de fontos, hogy megértsd, miért ragaszkodsz ennyire hozzá, és hogy hogyan tudsz egyensúlyt teremteni a saját életed és a kapcsolatod között. Gondolj arra is, hogy hosszú távon mi tesz téged boldoggá, és hogy a jelenlegi kapcsolatod mennyire képes ezt biztosítani.
Sokan mondják és van is benne valami, hogy a kor nem számít a szerelemben. Sok 20 éves korkülönbséggel élő párt ismerek, a tietek kb 25 év.
Ezzel együtt viszont sok nehézségnek nyújt táptalajt.
Akartok gyereket? Akartok házasodni, osztozik veled a vagyonán, vagy csak egy ágymelegítőnek tart?
Ha nem 50 lesz, hanem 70, te meg még csak 45, akkor sem fogod gondnak érezni a kapcsolatotokat egy nyaraláson, vagy a kórházban? Megértitek egymás minden problémáját, a generációsokat is?
Szereted is őt magát, vagy bármely gondoskodó, pénzes 50 éves pasas megtenné, aki a tenyerén hordoz és előbb utóbb bele habarodnál?
kérdező leírtad a gyerekoromat csak az a különbsėg benne hogy annyåm volt veszekedő fėl benne .
nekem csak 20 ėvel idősebb férjem van ,de mi 22 ėve együtt vagyunk van 3 gyerekünk.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!