Miért felejtik el a szüleim, hogy honnan indultak?
Nemrég örökölt egy családi házat a párom, amit kb. 2 év alatt kipofoztunk és beköltöztünk. A kert még elhanyagolt, mert még csak mostanában fogunk odajutni, hogy elkezdjünk foglalkozni vele.
A szüleim eljöttek hozzánk látogatóba (sajnos messze lakunk) és jól érezték magukat, majd kiderült, hogy putrinak tartják a környezetet amiben élünk.
Annak tükrében,ahogy ők elindultak ez eléggé visszás: nem volt sokkal különb az ő környezetük sem mikor építkeztek: tiszta gaz volt az udvar, kerítés nuku. Most 30 évvel később persze szép, igényes de abban 20-30 év munkája van. Emellett hozzátették, hogy én soha nem leszek képes olyan életszínvonalat felépíteni itt ebben a házban, mint ők.
Pedig ha levetítem, hogy én mennyi idős vagyok és ennyi évesen a szüleim hol voltak, én már lassan megjártam azt, amibe ők még ilyenkor kezdtek bele.
Mi lehet a hiba a gépezetben?
Előre is köszi.
Mi köze ehhez a honnan indultaknak?
Elhanyagolt putri a kert? Még szerinted is az. Akkor minek ezen rugózni? Vagy azt kellett volna mondaniuk az elhanyagolt kertre, hogy milyen ügyes vagy kilányom, hogy ilyen szép kertet neveltél ilyen rövid idő alatt?
Tehát a szüleid a két kezükkel felépítettek egy otthont, te meg betetted a pcsádat a pasidéba, amit ráadásul ő is csak örökölt, tehát még csak nem is az ő érdeme, hogy áll maga a ház.
De ja, valóban anyádék a gázosak.
Igaza van a #14-esnek.
Nyilván bunkó dolog leszolni más otthonát, de azért azt tegyük hozzá, hogy neked nem sok közöd van hozzá. Még ha raktál is a felújításba pénzt, azt a párod örökölte és az ő háza, úgyhogy nem ülnék a helyedben annyira magas lovon.
Ez a szülők véleménye. És? Miért kell ezen megsértődni?
Mi is megkaptuk anno, hogy a lakásunkban (majd mostmár a házunkban) "kis lyuk szobák vannak". Igen, tény. De nekünk erre volt igényünk és pénzünk, ez van. Örülünk az ingatlanunknak, praktikus, szeretjük, nekik lehet más véleményük és megválaszthatják, hogy ők hol/milyenben kívánnak élni.
Eszembe sem jutott belegondolni, hogy ők ilyen idősen hol tartottak, pláne nem vágnék ilyet a fejükhöz azért, mert véleményt formáltak és az esetleg sérti az egómat.
Ez a farokméregetés szülő és gyerek között szerintem iszonyú gáz. A szüleink büszkék ránk a férjemmel, amiért mi többre visszük talán, mint ők és már szülőként én is büszke leszek a gyerekeimre, ha többre viszik, mint mi. Gyerekként meg nem tisztem kimondani, hogy "anyu, apu ti hol laktatok ilyen házban 35 éves korotokban önerőből"!? Egyszerűen pofátlannak tartom. Pláne hogy nem is a te érdemed az a ház.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!