Hogyan segítsek a fiamnak feldolgozni egy szakítást?

Ebben nem tudsz segíteni. Nyilvánvalóan. Majd túljut rajta. Ha az őrlődés túllép a normálisnak mondható kereteken (önveszélyesség), akkor keress neki pszichiátert. Mondanám, hogy legalább te ne b@szogasd egyéb ügyek miatt, míg rendbe nem jön, de nem biztos, hogy kímélni kell, lehet, hogy még egy összezördülés is kikapcsolódás a depiből.

Nem lenne neki nehéz, ha nem jelentett volna sokat a kapcsolat. Szerintem ha beszélni akar, hallgasd meg. Ha hallgatni akar, hallgass vele. És hagyd, hogy ő maga feldolgozza. Ne tölts bele túl sok új gondolatot, hiába szeretnél ezer dolgot mondani neki, már tele van gondolattal és feladattal, nagyon óvatosan, nagyon szükség elven adagolj csak hozzá. És ha meg is szakad a szíved, akkor sírj, amikor nem látja.

Szerintem nem szabad túlzásba vinni a “sajnálatot” persze egy anya nem tudja nem sajnálni a gyermekét, viszont szerintem nem erre van most szüksége, hogy bárki is sajnálja vagy “babusgassa” a lelkét. Persze figyelj oda rá nehogy valami hülyeséget csináljon bár szerintem már egy 22 éves embernek meg van az esze és nem egy 15 éves kisgyerek, hogy bármi kárt tegyen magába, de azt gondolom, hogy a legrosszabb max az lehet ha egyszer-egyszer le issza magát és kicsit magába fordul a gondolataival. Lehet csúnyán hangzik de nem tudsz minden élethelyzetben segíteni neki, ezt magában kell feldolgozza. Persze nem úgy értem, hogy ne is beszélj vele és hagyd had szenvedjen, tanácsokat persze adhatsz neki és éreztetheted vele hogy te ott vagy neki bármi baj van, de ilyenkor az ember nem igazán képes be fogadni a körülötte levők szeretetét, ha túlzásba viszed csak idegesíteni fogod vele hiába nem akarsz neki rosszat és ezzel csak azt éred el, hogy el lök magától.

Hallgasd meg, ha kéri. Ne akarj minden áron segíteni, ezt neki kell feldolgoznia. Ha "beleszólsz" később sem tud önállóan túllépni sem ezen, sem az élet más nehézségein.

Ne próbálj ebbe beleszólni az a fontos. Értem ezalatt hogy ne mondj olyanokat amikkel leminősíted a volt párját, "vígasztalod" a fiadat hogy neki van igaza. Hallgasd meg ha akar erről veled beszélni de ne eröltesd, és arra is készülj fel hogy veled erről nem sokat fog beszélni mert fiúknál ez a jellemző, megbeszéli haverokkal.

Inkább csak hagyd kiventillálni, tudasd vele, ha erre szüksége van, akkor te készen állsz. Esetleg elküldheted pár pszcihológus profilját, akik szimpinek tűnnek neked, hogy esetleg nézzen rájuk, ha tényleg nagyon szar a helyzet.

Nekem 22 évesen a motorozás segített, magyarul az volt a pót cselekvés. De nagyon kellett.

Családi vakáció? (Már ha a családi kassza megengedi.)