Mit szólnál ahhoz, ha édesanyád ezzel állna elő?

Ketten vagyunk testvérek, édesanyánkkal nagyon jó a kapcsolatunk, már nagyon réged elváltak apámmal, apám elhunyt. Édesanyánk világ életében Budapesten élt, jelenleg 70 éves, mi pedig túl a negyvenen. Már érződik rajta a kor, nagyon lassan ugyan, de érzi ő is, hogy kevesebbet bír, bármennyire is szeretne még aktív lenni, ugyanis egy percre nem bír leülni, mindig is ilyen volt. Élete a munka, nyüzsgés, mindig újítani valamit, állandóan teli tervekkel. Ehhez nagyon jól jött neki mindig is Budapest, hiszen itt minden elérhető távolságban van, illetve mi, a gyerekei és az összes többi rokona élhető távolságban van. A boltok konkrétan a háza mellett vannak, bármikor le tud ugrani bármelyik nagyobb élelmiszerboltba vagy plázába, ha olyanja van. Korából adódóan (is) próbálunk neki segíteni, amiben csak tudunk, főleg a nagyobb dolgok bevásárlásában, hogy ne kelljen cipekednie.

Nemrég azonban a semmiből közölte, hogy ő már nem akar Budapesten élni, amivel önmagában nem lett volna gond, de nagyjából a világ végére szeretne költözni. A testvéreméktől 200 km-re, tőlünk kb. 100 km-re. Nem ismer ott senkit, nincs egy normális bolt a településen, de talán még orvos sem. Gondolom, nem kell részleteznem, hogy mi a bajunk ezzel. Ezt próbáltuk vele finoman megértetni, főleg hogy a budapesti lakása nemrég lett felújítva, szép modern, de az árán egy jóval rosszabb állapotú házat akar megvenni. Nem is egyet, mert amiket eddig mutatott, mindre sokat kéne még költeni. Természetesen az ő pénze, nem szólunk bele, de nem hagyhatjuk figyelmen kívül a korát és az állapotát, ami nyilván romlani fog, ahogyan múlik az idő és ilyen távolságban nem tudunk majd "átugrani" hozzá, ha valami gond van. Plusz nagyon féltjük, hogy hogyan fog boldogulni egy kertes házban, egyedül. Sem a rokonok, sem a barátai nem értjük, hogy miért akar mindenkitől távol élni egy eldugott faluban. A baj az, hogy még megindokolni sem tudja, nevetséges indokokat mond, ha kérdezzük. (pl. hogy ott közel van a strand vagy hogy ott zuhanyzó van és azt jobban szereti, mint most a lakásban a kádat).

Azt szeretnénk, hogy boldog legyen és azt mondja, ő most ettől érezné magát boldognak, de mi már előre látjuk, amit ő nem. Egy társasági, folyton izgő-mozgó embernek szerintünk ez nem való. Ráadásul eddig is panaszkodott, hogy keveset találkozunk (átlagosan havi egyszer tud összejönni az egész család) ezután még ennyit sem fog látni minket.

Volt már valaki ilyen helyzetben? Mit tehetnénk, hogy ne érezze azt, bele akarunk szólni az életébe, csak féltjük!?