A “regi” szulok miert nem ertekelik a gyerekeiket, miert csak az szamit mit ertek el? Hogy kezeljem ezt?
Tudom hogy a mostani 20-30-40 eves felnottek szulei nagyon erosen a kommunizmus arnyekaban nottek fel, ahogy az enyimek is, megis nagyon zavar, hogy csak az erdekli oket, mennyit keresek, mire jutok belole es szepen dolgozok e. Ha szomoru vagyok, dolgozz, majd elmulik, ha beteg vagyok, gyorsan vegyel be gyogyszert, mert ciki otthon maradni es semmittevoskodni, ha a hobbimnak szentelek tobb idot munka utan, miert nem dolgozok inkabb, ha mar ugyis tevekenykedek, miert haszontalanul?
Engem ez nagyon bant, mert nem erdekli oket a boldogsagom es sok baratom szulei ilyenek korulottem, akik nagyon ebben az elnyomott vilagban nottek fel es egyszeruen nem kepesek ebbol kilepni agyilag.
Mondok egy peldat, beszelgetek az anyukammal:
- Es hogy vagy, hogy mennek a dolgaid? - kerdezi anya.
- Nagyon jo ma a kedvem, voltunk a hetvegen biciklizni 14 kilometert, megtanultam egy uj receptet fejbol es el is keszitettem, igazan finom lett, volt itt a zongoratanarom, gyakoroltuk a multheti darabot, mert azt nem sikerult egyedul helyesen eljatszanom, meglocsoltam a novenyeimet ma, a bonsai lassan a plafonig er, olyan szepen gondozom (gyerekkoromban minden noveny kidoglott mellettem, igy ez nagy eredmeny nalam), este megnezunk egy filmet a parommal es utana setalunk. Te hogy vagy? - meselem az elmult par napomat.
- Es a munkahely? Dolgozni ugye voltal ennyi butasag mellett? - anyam.
- Persze, ezek a delutani tevekenysegeim, tudod szoktam festeni is, a jovoheten befejezem a nagy kepet, amit a nappaliba szanok, voltam az xy kutya menhelyen setaltatni kutyust a baratnommel, hasznosan toltom az idomet. - meselem neki lelkesen.
- Hat ez minden, csak nem hasznos kislanyom, de meselte az xy hogy van egy szabad allas meg a piacon, a tesztasnal, elmehetnel delutanonkent dolgozni, akkor nem unatkoznal es nem foglalkoznal butasagokkal. - anyam.
- Anya, engem ezek tesznek boldogga, a munka kotelezo rossz, azert, hogy legyen penzem ezekre es az eletre, meg ha szeretem is, nem a munka teszi szebbe az eletemet. - mondom en.
- Jaj, te nem tudsz semmit az eletrol, mikor volt az embernek ideje ilyenre regen.. hazzal hogy alltok? Megy a gyujtes? Lesz mar hazatok? Itt vagy mindjart 30 es sehol semmi, a kocsit is most vettetek.. - anya.
- Hat nem allunk jol, de nem is ez az elso szamu celunk, elni is akarunk, jol erezni magunkat es majd lesz kesobb sajat hazunk. - en.
- A te korodban mi mar a hazat reg megepitettuk, 2 munkahelyunk volt, mar meg voltal te is, testvered is, terhes voltam megint, kozben dolgoztam ugyanugy, nem maszkaltam ossze-vissza, megzavarodva, mint ti! - anyam.
- Anya, az nem zavarodottsag, hogy szeretunk utazni es erdekel a korulottunk levo vilag es nem akarjuk magunkat egy hazba lekotni 3 gyerekkel. - en.
- Dehogynem! Nem tudjatok mi a boldogsag, ha nem igy eltek, elmentek dolgozni szepen es csaladot alapitotok, hazat vesztek es akkor majd nem lesz idotok butasagokra! - anya.
- Anya, en igy szeretem az eletemet, ahogy van. - en.
- Te tudod, en csak azt mondom, aminek ertelme is van. Iskolaval mi van? - anya.
- Jarok meg (egyetem, levelezo, gazdasag, utalom!), de elkezdtem egy hetvegi tanfolyamot, festeszettel kapcsolatos, tudod, hogy szebb kepeket festhessek (pl ronokoknak is szoktam ajandekba). - en.
- Jaj, ezek a mazolos hobbijaid… az iskolara figyelj, hogy jobb munkahelyed legyen, tudod, az a fontos, nem a butasag! Ahelyett hogy ilyeneket fizetnel ki, tennel felre a hazra! - anya.
Es igy tovabb… persze nem minden beszelgetes ilyen vele, de ez egy tomoren leirt az atlagos reakcioibol es azt erzem, semmi nem szamit, semmit sem erek, ami nem munka, semmibe van veve minden tehetsegem es hobbim es egyszeruen semmirol nem lehet beszelgetni igazan melyen vagy ellazultan a szuleimmel. Nem rossz indulatuak, de egyszeruen nem fogjak fel, hogy masok az ertekeim es nem vagyok robot..
Engem ez nagyon bant, mert nem beszelek veluk 2 hetig pl., remek eredmenyeket ertem el a mini projectjeimben (fozes, festes, novenygondozas, sport, tanfolyam stb.) aztan felhivom valamelyikuket es persze, hogy elmondom, mert jol esik es szeretem megosztani a napjaimat a szeretteimmel es mindig ilyen lekicsinylo “aha, oke, minek? Te tudod..” tipusu valaszok jonnek, mintha folyton csalodnanak abban, aki vagyok es minden eredmenyemet hiteltelenitik, elsoprik mar a hozza allasukkal is. Es latom ismerosokon nem egyedi az eset, a kommunizmusban fenott szulok nagyresze ilyen.. szornyu.. en sosem nezem le az o eredmenyeiket, csak elmondom en maskent elek.. ti hogy kezelitek, ha ilyenek a szuleitek?
Én is művész vagyok - író -, de mellette dolgozom 60%-ban rendes fizetésért, mert szép dolog a hobbi, csakhogy abból nem lehet megélni.
Miután megjelent a regényem TALÁN hoz is pénzt, de annyit biztosan nem, hogy hátradőlhessek.
És én nem akarok gyereket, plusz nem egyedül élek, azért veszem kicsit lazábbra, de ha pl szeretnék gyereket, vagy teljesen egyedül kellene fenntartanom a lakást, akkor 100% munkarendben melóznék.
Úgy tűnik te abban a hitben élsz, hogy a festegetéssel majd jó sok pénzt keresel és nem kell melózni menned.
Na, ez nem így van, úgyhogy inkább a tanulásra feküdj rá, a hobbi meg majd elválik, kinövi-e magát akár rendes munkává, vagy marad hobbinak nulla bevétellel.
Hát nem tudom... 30-as korosztály vagyunk a férjemmel, ő kései gyerek, az anyukája 80 éves, az én szüleim 60-asok, mégsem ilyen negatív egyikőjük sem.
Én annyit veszek észre hogy sokkal óvatosabbak mindenben, mint a fiatalok, mert megéltek egy-néhány kellemetlen helyzetet, válságot, rendszerváltást, szívást. De nem értéktelenezik le a szabadidő fogalmát és azt, ami boldoggá tesz minket.
Én inkább azt tudom elképzelni (bár ez csak feltételezés), hogy ti átbillenhettetek a másik oldalra, ami csak az "élj a mának" feelinget jelenti, ezt pedig valóban nehezen emésztik meg a szülők kortól függetlenül, hiszen érdemi "haladás" nincs az életben, csak életek bele a vakvilágba. Nekik nem ez a megszokott, mert mindig jött egy hatalmas pofon az élettől, ami arra ösztönözte őket, hogy legyenek óvatosabbak, gyűjtögessenek, gürizzenek, stb. Ettől függetlenül én pl. a legtöbb 60-ason a környezetemben már pont azt látom, hogy VÉGRE kirepültek a gyerekek, több pénz és több idő jut magukra. Elkezdik újra felfedezni ők mikkel szeretnek foglalkozni és ha rákapnak az ízére, nincs megállás. A szüleim pl. azután kezdtek el utazgatni és bicajozni miután mi kirepültünk. Most elmennek évente egyszer két hétre nyaralni valahova, meg 1-2 hosszúhétvégés külföldi bicaj útra is. De olyanokra, hogy csak pislogunk néha... Van 3 féle bicajuk, direkt olyan autót vettek, amivel kényelmesen tudják szállítani őket, stb. Szóval van két felnőtt gyerekük, saját házuk, két viszonylag új autójuk és egy vagyonuk bicajokban, de ehhez kellett az, hogy megdolgozzanak az alapokért, felneveljék a gyerekeiket és egy kicsit ráérezzenek az élet könnyebb oldalára. Mi annyiban vagyunk mások, hogy megtehetjük, hogy a jut is, marad is elvet követve haladjunk. Van házunk, van gyerekünk, de mellette az utazgatás is belefér...
Örülök, hogy ilyen jól álltok a pároddal akkor. A "hogy kezeljem ezt?" kérdésre a javaslataim:
- ne foglalkozz anyád veleményével,
- ne általànosíts, hogy a korosztályából mindenki ilyen, mert nem,
- ne növeszd a bonsait a plafonig, annak az a lényege, hogy kicsi,
- ne írj le párbeszédeket emlékezetből, mert nem megy.
Ne vetítsd ki a te szüleidet minden szülőre.7
Nekem 80-hoz közeli nagymamám sem ilyen.
26
Valszeg ugyanaz az emberke írja ki,
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!