Első ház vásárlásánál semmiféle pozitív visszacsatolás a gyermeke részére?
Elgondolkoztam azon, hogy ez normális-e vagy sem…Tegnap kaptuk meg a kulcsokat a férjemmel a házunkhoz. Évekig spóroltunk, illetve hitellel és kemény munkával meg tudtuk venni életünk első házát. Az anyósomék másfél millióval beszálltak. Az én szüleim egy “ ügyes vagy lányom”-ot sem ejtettek ki a szájukon. Csak azt hallgatom, hogy majd jól elúszik a ház. Én diplomás vagyok akárcsak a férjem. Elég jól keresünk. Anyám háztartásbeli, apám segédmunkás. 60 évesek mindketten. Sokszor megjegyezték, hogy meg sem érdemeljük a fizetésünket mert nem két kezi munka az amit mi végzünk. Apám állítja ha ő lenne a férjem cégénél, akkor jobban el tudná látni a párom munkáját. ( villamosmérnök a kedvesem)… Csak hát ugye neki nincs végzettsége…😂😂 Sokszor csak nevetünk rajtuk, mert ezen mást nem lehet. Hát nem minta szülők de minek lehet nevezni az ilyen hozzáállást?
35/N
Van ilyen, ne is törődj velük. Vagy értsd az eszükhöz.
Nekem anyám az autót nem nézte meg, elég rosszul esett.
Most házat akarunk venni, az se tetszik neki. Mert ha kirepülnek a gyerekek, mi lesz majd a nagy házzal. Általános iskolások. Szted? Mikor repülnek ki? Van, amikor jobb, ha semmit se szólsz a szülőknek.
Szia!
Nem tudom miért ilyen némelyik szülő. Valószínűleg irigység a mozgatórugója annak, hogy nem tudnak együtt örülni a sikereteknek.
A mi esetünkben az én családom az aki támogatott jobban. Például amikor költöztünk, anya jött el segíteni meg a párja. Apám bármikor adna kölcsön, ha kellene. Anyósomékról ez nem igazán mondható el.
Velük az a helyzet, hogy ők minket nem szeretnek. Teljes mértékben kettős mércét csinál a két gyereke között, látványosan. Engem is mindig leszóltak.
Szóval azt nem vártuk, hogy ájuljanak el meg agyondicsérgessenek minket, de mi soha nem kaptunk nagy reakciót tőlük semmire. A lakásra sem, amikor pedig másik autót vettünk, az még látványosabb volt. Megmutattuk neki, hogy ez az új másik autónk. Meg se nézte, csak beült és ez volt a reakció: aha.... Bezzeg a lánya, aki otthon lakik, akit teljes mértékben kiszolgálnak és neki lakbért sem kell fizetni, a fiától viszont elkérte amíg ő otthon lakott! Szóval amikor az vett autót, azt le is fotózta, hogy mindenkinek dicsekedhessen, hogy milyen ügyes a lánya. A mi új autónkról mélyen hallgatott mások előtt.
Na jó, néha van amit megdicsérnek, apróbb dolgokat, vakításképp... Mert a látszatot fenn kell tartani azért, hogy nem utálnak annyira. Már nem bízok bennük.
Nem érdekel mit gondolnak amúgy, én örülök a saját sikereinknek, s hogy mindent önerőből szedtünk össze.
Az én szüleim is ilyenek (voltak). Én sokkal nehezebben dolgoztam fel, mint te 😔 Talán még nem is sikerült teljesen .
Érdekel a pszichológia, így utánanéztem.
Igazából arról van itt szó, hogy a szülők haragszanak a gyerekeikre, ha többre viszik, mint ők. Mert ezzel kilógnak a sorból, amit ők képviselnek, vélhetően generációról generációra pontosan ugyanazt a mintát. És jön a gyerek, aki ezt felülírja. Ez főben járó bűn az ő szemükben, és képesek minden kapcsolatot megszakítani, hiszen "elárulhata" őket, a családi mintát.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!