Utálok a szüleimmel élni. Mi ilyen esetben a teendő?

Üdv mindenkinek. Egy ideje édesanyám rengeteget kiabál. Minden apróságon felhúza magát. Ez alapjába véve még egy kibirható dolog lenne. De elegem van, hogy nem tudok senkit áthivni magamhoz mert édesanyám akkor se bír magával. Több ismerősöm is megjegyezte milyen ijesztő. A másik probléma, hogy a húgommal sokkal többet foglalkoznak, és ezt képtelenek belátni. Bàr ezt valahol megértem. Hisz én is büszke vagyok a teljesítményéte de akkor is ez egyáltalán nem esik jól. A harmadik pedig elig relatív de én így élem meg:hiába két diplomája van az édesanyámnak (és most fog főiskolára menni) szinte sosem járunk nyaralni. A házunk se valami óriási. Több konfliktusom is adódott ebből. Tisztán él bennem, hogy egy nap mikkor egy kedves baráti köröm átjött az egyik lány feltette a kérdést. "Hogy fértek el ennyien egy ilyen kicsi házban?"Ez nagyon szíven ütött, de valahol igaza van. Megnézek más családokat ahol nagyábbol ugyan ez a felépítés(2 dolgozó felnőtt, három gyermek)nagy házuk van, nagy kerttel, rengeteg helyre járnak nyaralni stb.

Ez az egész engem annyira megviselte. Gyakoribbak lettek a pánikrohamai(ezzel a szüleim nem is foglalkoznak)és állandóan remegek. Görcsösen izgulok mikkor haza érek. Állandóan remegek, ami már több ismerősömnek is szemet szúrt.

Tudom, "csak én tulzok", de én ezt nem így hiszem. Mit tudok ebben az estben tenni? A szüleimnek vagy nekem kéne változtani. Esetleg a baj olyan mélyen gyökeretzik, hogy a gyámhivatalhoz kéne fordulnom, vagy tényleg túl reagálom.

Köszönöm a válaszokat!