A szüleim “hallott ügynek” könyvelik el a párkapcsolatom?
A sztori röviden: mindig is jóval idősebb barátaim voltak. A mostani párommal 2 éve vagyunk együtt.
Én 25, ő 45. Igen tudom, hogy sokak szerint ez beteges, abnormális, úgyse fog működni stb
Már 2 éve teljesen jó minden, még csak komolyabb vitánk sem volt. Én jó egyetemet végeztem, biztos és jól fizető állásom van. Neki is régóta stabil, jó munkahelye van. Ő volt házas, van 2 gyereke. Én kiskorom óta tudom, hogy èn nem szeretnék gyereket. (Tudom és kész, nem fogom meggondolni magam, akkor sem ha nem nyitja rám senki az ajtót öregkoromban stb)
A szüleimmel rendszeres problémaforrás, hogy kb semmibe nézik a párom, mintha nem is létezne. Plusz ha szóbajön valami jövőbeli terv, egyértelműen úgy beszélnek róla, hogy abban a párom már nincs benne.
Mondtam nekik, hogy nekem ez nagyon rosszul esik. TUDOM, hogy nagy a korkülönbség és TUDOM, hogy sok esetben nem működik ez hosszú távon, de azért ne csináljunk már úgy mintha nem lenne arra is példa, hogy működhet. Ha meg mégsem, akkor majd akkor ráérek ezen aggódni. Most szeretem őt, jól érzem magam, vele akarok lenni és ennyi.
Már ezerszer elmondtam ezeket a szüleimnek de mintha a falhoz beszélnék. Ők elkönyvelték, hogy ez úgy se tart sokáig és kész. Mit tehetnék még?
#9
Láttál te már 45 éves pasit? :DD
És olyanról hallottál-e már, hogy a nő lesz aszex 45 éves korára?
Olyan feleslegesek ezek az általánosítások.
Kérdező, te meg barátkozz meg a gondolattal, hogy szabad emberek vagytok, a szüleid szabadon ekézhetik a kapcsolatodat, te meg szabadon ignorálhatod ezt a hozzáállást. Őket persze ne.
9-es: a válaszodban vannak hibák.
Ha 20 évig együtt élnek, addigra összeszoknak, sokkal jobban tudnak alkalmazkodni, mint egy pár éves kapcsolatban.
Sok 45 éves már "öreg", akár nö, akár férfi és sok 70 körüli "fiatal", ha kellöen aktív természetü. Szóval adott esetben az sem kizárt, hogy a kerdezö lesz a passzívabb és a párja az aktív fél.
Emellett azt csak ostoba ember hiszi, hogy a kapcsolat alapja kizárólag a szex, illetve hogy 50 év fölött már nem képesek a férfiak rá - rengeteg 70+ éves még igencsak az.
Hogy a kérdezö meg a párja 20 év után milyenek lesznek, ez nagyrészt tölük függ, ha addig együtt maradnak, akkor egymáshoz alakulnak, megtalálják a közös pontokat.
Szerintem itt NEKED kelleme szakemberhez menni, ha ennyire begyepesedett, etycsatornás a gondolkodásmódod, nem a kérdezönek.
Kérdezö: neked/nektek nem kell senkinek megfelelni, ha a szüleidnek nem tetszik, akkor vagy nem foglalkozol vele és tartod velük a kapcsolatot, vagy ragaszkodsz ahhoz, a párodat is fogadják el valamilyen normális szinten vagy megszakítod/erösen csökkented a talákozásokat velük, neked meg kevesebb lesz a stressz emiatt.
Ha ti ketten jól érzitek magatokat ebben a kapcsolatban, akkor senkinek, de tényleg senkinek nincs beleszólás, ez kizárólag kettötökre tartozik.
Sok boldogságot kivánok!
Mintha csak rólam írtál volna. Általános iskolás korom óta tudom, hoyg nem akarok gyereket. Páromnak 2 felnőtt gyermeke van.
Ő 55 éves én 35. 6 éve együtt vagyunk!
Nem számít mások véleménye, ha boldogok vagytok!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!