Normális ha a szülők szét mennek akkor állandóan csak ez a téma és ha azt mondom hogy ez a ti dolgotok és nem érdekel akkor is csak folytatja ?

Vannak sajnos ilyen típusú emberek, akik válás után egy életen át fújják, hogy mert amikor az apád...

Szerintem nyugodtan állítsd le, hogy nem, neked ebben se szereped, se nem érdekel, hagyjon ezzel békén.

Én egyetemista voltam amikor szüleim valtak. Rossz volt a családi életünk, legalábbis én mindig úgy éreztem hogy nagyon nem passzolnak. Aztan egyikük lelépett, a masik meg csak erről beszélt. Hogy neki milyen sz.r stb..ami igaz volt, de az nem volt érdekes egyiknek sem hogy én higy elem meg. Meg voltak a saját gondjaim, anyagilag is sz.rul álltunk mindig, normalis tanacsot se lehetett kerni. Meg ha majd én maradok egyedeul gyerekkel megtudom..hát köszi. Amúgy meg sz.r volt nekem is. Eladták a házat is amit kb 10év alatt végre használhatóvá kupálgattunk, nekem kb a koli meg utána az albim másik 3emberrel lett az otthonom , a kedvenc kaktuszomat is úgy kellett kimenekitenrm, mert anyamek bactak elhozni a házból. Mert persze utolsó pillanatba kell szólni hogy kirámolják. Egymásra kentek minden adósságot, holott mindkettő tudta mit halmoznak, meg nagyszüleimtől is közösen kertek kölcsön állandóan. Persze amikor mondtam én voltam lecs.szve..mint mindíg.

Ezzel csak azt akartam mondani, vannak ilyrnek hogy csak a saját nyomoruk számít. A gyerek ( akármekkora is) érzései , problémái nem szamítanak.

Nem kell meghallgatni - otthon élsz, akkor szépen megmondod, nem érdekel a téma, és beballagsz a szobádba.

Amennyiben nem otthon élsz, fogod magad és hazamész, amint elkezdi.

Nem is értem, egyes emberek mit gondolnak, amikor a magánéleti problémáikat - egy válás még mindig két személyre tartozik - rázúdítják a másikra, de nem egyszer, hanem újra meg újra, akár éveken keresztül...

Én a 4-5. alkalommal először udvariasan rázom le, aztán ha nem ért belőle - 99% nem ért -, erélyesen helyre teszem.

Aki pedig ebből sem ért, itt minimálisra szorítom a kapcsolattartást.

Egyébként nem vagy egyedül, barátom szülei 39 éve váltak el, na anyjánál állandóan az a lemez, "hogy az apád...", és már kezdi is.

Szerintem rhadtul szánalmas az ilyen ember, aki ennyire belekeseredett a múltba és állandóan csak a sérelmét szajkózza, előre nézni nem megy neki.

Ennél már csak az a jobb, amikor elmegyünk a barátom apjához néhány napra, majd az anyja nekiáll kifaggatni, mi történt ott.

Nem a barátomat, ENGEM - kb beletesz a saját érzelmi játszmájába, és közben bírálóan figyel, hogy mit válaszolok.

Kedves nő, de ez... beteg dolog.

Jelen! 18 éve hallgatom!

Apám örökké felhozza, ha iszik akkor aztán előszedi az összes sérelmét aztán rám zúdítja. Kizárólag én kaptam a szart a nyakamba, mert én laktam vele. Testvérem akkoriban elment egyetemre. Na, hát azóta is én hallgatom, igaz kb 20 év telt el már lassan. Felböffen neki aztán nyomja. Már le szoktam oltani vagy ott hagyom a fenébe, csak engem hagyjon már vele. Van elég kínom, különben is minden dolgot nekem mond, olyat is ami egyáltalán nem velem kapcsolatos. Mondom miért nekem mondod? Hát még testvérem dolgát anyámmal is az én nyakamba szokta varrni. Én már kivagyok agyilag mindjárt ha meghallom. Én már eljutottam odáig, hogy kizárólag magamat sajnálom, hogy én szívtam meg a legjobban, hogy szét mentek és már felrobbanok ha erről kezd el beszélni.

5-ös alapból igazad van, de az a baj, hogy ilyenkpr gyerekként azt érzi az ember hogy neki " dolga" hallgatni.

Anyám meg ilyenkor jött utánam a szobaba, és cirkuszolt ha nem figyelek, akár éjjel is, sőt nekem támadt ha azt mertem mondani nekem ne mondja, meg mindketten hibásak valamiben..apámmal meg ha néha találkoztam akkor is a sérelmeit hallgattam, ő is velem veszekedett. Egyetemi koliból ezért ritkán jöttem haza. Mondjuk már korábban is megmondták hpgy nem kell anynit hazajárni mert sokba kerül, szóval mindegy..Empatikus emberként ( utólag inkább birkanak nevezném magam) rossz látni hogy szenved a masik és mire rajöttrm én is hogy nem az én dolgom a szüleim gondjaival foglalkozni( korábban is rám nyomták a problémáikat) évek teltek el. Jóval kesőbb tűnt fel, más családokat is megismerve hogy máshol nem a nagyobbnak kell állandóan vigyázni a kisebbre, a szülők járnak pl szülőire nem pedig lebaccák a gyereket érte, mert nem tudják megoldani, az anyagi gondok nem a gyerrkre tartoznak , nem veszik el a gyerek összes penzét amit ajándékba kapott..stb..szóval rajöttem masok normálisan élnek..ilyen előzmények után belém ivódott hogy kell hallgatnom. Aztán szép lassan rajöttem hogy a saját rovasomra nem fogok masokkal foglalkozni. De ehhez sok idő kellett.