Mit csinálnál szülőként, ha tele lenne egyesekkel a 11-12. osztályos gimnazista gyereked matematikából?

Nem szülőként hanem saját diákélményem vs felnőtt tapasztalatom alapján mondom a következőt:

Ha a tanárnak az a heppje hogy egyest ad ha visszaszólsz, másként nevezel dolgokat mint ahogy elvárja, másként oldasz meg feladatot mint ahogy TUDOD hogy elvárja, akkor szerintem nem éri meg dacoskodni. Ez nem jelenti azt hogy becsicskulsz neki, ezt felnőttek között úgy mondják hogy ne szólj szám, nem fáj fejem. Egyébként én is megvédtem volna magam a helyedben és én is "más úton" oldottam meg sok matek feladatot mint az elvárt lett volna. Emiatt ugyan egyest nem kaptam, de a dolgozatban a 4 pontos feladat helyett csak egy pontot kaptam mert nem azzal a számítási módszerrel kaptam meg az eredményt ami a dolgozat témája volt és emiatt pl témazáróra vagy érettségin négyest kaptam. Szóval amit meg kell tanulj, hogy vannak szituk amikor valaki elvárásainak (különösen, ha tudod is mi az) megfelelően kell végezni a dolgod. Ez egy igen kifizetődő dolog, még akkor is ha valamelyest szembemegy a személyiségeddel, mert rengeteg munkakörben megvan hogy milyen szabályok mentén kell dolgozz, de aztán nem lihegnek a nyakadba hogy valóban úgy csinálod-e ahogy mondták. És hiába van meg az eredmény, ha kihagysz lépéseket, abból baj lehet. Nem feltétlenül matematikai témákra gondolok. Szóval én emiatt többször megszívtam már, hogy okosabb akartam lenni a kelleténél olyankor is amikor nem volt belőle semmi előnyöm.

Szerintem érdemes megválogatni a csatáid. A szabadságodért érdemes pofázni, ha valaki rad akar kenyszeríteni egy oltást vagy megbántja, megkárosítja a családod vagy téged.

Na most ez a tanár nem normalis, ahogy sok matekes, mérnök sem, eleg sok köztük a diagnózisos, pl autista, vagy szkizofrén.

Azert ragaszkodik a rutinhoz betegesen. De mondjuk, akkor nem kéne tanítson, vagy ha mégis nem kéne megengedje magának, hogy az elmebaja diktáljon.

Elbeszélgetnék a tanárral, mint szülő, hogy fogadja el a kreatívabb megoldásokat is, viszont a gyerekemnek azt mondanám, hogy mutassa meg, hogy intelligensebb mint a tanár es az intelligencia egyik jele, hogy az ember nem keveredik folyton konfliktusba, mert “több esze van”.

De egy kamasz lázad is es érthető, most lázad, mikor máskor? Így normális. Na most egy lázadó kamasz talakozott egy kattant tanárral es nem jó vége lett

Utóiratként annyit, hogy tragikus, ahogyan az iskola kiöli a kreativitást a diákokból es kizárólag parancsok végrehajtására fejlesztik az elmét, ez a háttérhatalom érdeke, hogy ne gondolkodj, hanem tedd, amit parancsolnak es ilyen lesz a társadalom, agyhalott irányítható zombik. Ez a cél. Hogy amit a tévében mondanak, teljesítsd es hidd el. Ne pofázz. Egy méhkaptár része kell legyél, nem egy öntudatra ébredt kreatív ember. Ezt megölik csírájában. Erre épülnek az iskolarendszerek. Csak az kap dícséretet, aki agyatlan gépként viselkedik.

Mondjuk ez a tanar is a szisztema áldozata es esetleg hibbant is

Pont a mateknál, ez a ragaszkodom az egyféléhez, egy rémálom.

Ettől függetlenül szülőként megnéztem volna , hogy milyen szorzóval vannak azok az egyesek beírva. Matektanártól kitelik, hogy 0,1 vagy ilyesmi, akkor nem érdekelt volna.

A gyerekemnek meg elmondom, örülök, hogy érti matekot, de feleslegesen ne jártassa a száját. A tanár harmincvalahány gyerek minden nyikkjét, háborgását nem győzi meghallgatni. Elég neki azokkal társalogni, akik tényleg nem értik.

Kérdező: amikor én voltam középiskolás - több mint 20 éve - azt mondták: "ne számoljatok átlagot, ebben az iskolában buktak már meg 2,8 átlaggal is, ha a tanár úgy ítélte meg hogy az átlag ellenére nem tudja az alapokat és nem engedhető át, törekedjetek minimum a hármasra és akkor nincs bukás-veszedelem".

Fórumokon/Fb csoportokban/ismerősöktől érdeklődve olyan matektanárt keresnék, akit dícsérnek, mennyire jól magyarázta el.

Bármilyen matek-témakörre igaz, hogy először a szabályt érdemes nagyon alaposan megtanulni és azt példákon keresztül alkalmazni.

Én egy harcos típus vagyok és a gyerekeimnek is hatalmas az igazság érzete, de van amikor "hallgatni arany".

Lehet becsicskulásnak, nyalásnak, megalázkodásnak is nevezni. :D

A lényeg, hogy ebben az esetben alkalmazkodnék az eszement tanárhoz, úgy oldanám meg a feladatokat, ahogy kéri és nem pofáznék vissza.

Szülőként fogadóórán felmérném a helyzetet és megbeszélném a gyerekkel, hogy magával tol ki.

Amúgy egy penge matektanár, díjazza az övétől eltérő egyszerűbb vagy frappánsabb megoldást.

Ez egy remek kérdés, legközelebb a 7-es es 14-es válasz áll hozzám.

Fontos lenne számomra, hogy milyen a gyerek habitusa, ő hogy viseli a helyzetet. Ha neki az a jobb, hogy érvel es “visszaszól”, akkor ebben nem akarnám korlátozni.

Magyarország egy borzasztó hely (lett?) ebből a szempontból. Szörnyű, hogy milyen fiatal kortól a megfélemlítés, elhallgattatás, értelmetlen szabályok rendszere fogadja a gyereket. Már a magánbölcsiben (!) büntették a kétéves (!) gyerekemet, amiért dunnyogott ebéd közben, és tök véletlenül derült ki. Na ott közöltem, hogy ezt mostantól fejezzék be és minden nap rákérdeztem.

Biztos bemennék a tanárral a beszélni. A gyereknek megmondanám, hogy amúgy ne legyen szemtelen és tiszteletlen, elmondanám, hogy gyáva robotokat akarnak nevelni, és mindenki fél mindentől és alkalmazkodik minden szarhoz: neki nem kell ezt tennie.

Akkor és annyit szóljon, ami neki jó. Ha jobb szólni, tegye meg. Én is így élek. Sokszor ez nagyon nehéz, főleg, mikor privatban majd mindenki egyetért veled, nyilvánosan meg hallgatnak és egyedül maradsz. Nem mindenki bírja egyformán.

De ha a gyerekem bírná és nem zavarná, akkor hagynám, hadd élje az életet, ahogy ő szeretné, és elfogadnám az ő döntéseit.

(Szomorúan olvastam a sok zsigeri kussoltatós választ.)