Hogyan probaljam ignoralni narcisztikus anyukamat? vagy hogyan tudok valami koztes megoldast talalni?

sziasztok!

18 eves vagyok, nagyjabol fel vagy egy even belul szeretnek kikoltozni otthonrol.

a szuleim, szerintem narcisztikusak, foleg edesanyam.

megvan anyamba a versenges. evek ota megy a verseny abba, hogy kinek a rosszabb. ha nekem fajt valamim, akkor neki is biztosan fajt valamije. ha apamnak sok a munkaja, neki ezerszer tobb, stb stb.

neha vannak kilengesei edesanyamnak, peldaul a mai nap is.

ket napja vett egy ananaszt, amit en tegnap felvagtam es eltettem egy dobozba. iskolaba szerettem volna holnapra vinni, erre megette. vagyis amikor meglattam hogy anyum eszi az ananaszt mondom neki hogy megetted az osszeset? mondja itt van par darab meg vigyem azt el (konkret 5 kocka volt belole). mondom egye csak meg, majd viszek mast nem gond. erre elkezdett itt nekem puffogni hogy mi az hogy en kiakadok ezen, ebbe a hazban nem lehet enni se stb stb, plusz meg apukamat is ram uszitotta, mert en milyen halatlan g*ci vagyok.

es ez a tortenet meg nem is nagyon nagy egy dolog. nem voltam megsertve, kicsit sajnaltam hogy nem tudtam ananaszt vinni suliba, de nem lett belole vilagvege. ha en csinaltam volna ugyanezt akkor 8x elpusztult volna a Fold.

tudnotok kell, hogy a szuleim miatt lettem eveszavaros. ok ezt nem fogtak fel, mikozben dagadtoztak, beszoltak ez nekem rosszul esett, el is tavolodtunk erzelmileg. mai napig nincsen veluk jo kapcsolatom, maximum ha nagyon kell nekik/nekem valami. ebben az idoszakban volt olyan is hogy offolni akartam magamat (kb 13 14 evesen), de valami miatt ugymond jo utra tévedtem es itt vagyok meg mindig. anyam ezen is csak egy jot rohogott, hogy "ja ugy tunt mintha depresszios lettel volna". az a baj ha megkerdezned errol, o neki ez nem lenne meg, nem emlekezne ra. neki ez tok normalis.

anyam gyerekkoraba bantalmazva volt, alkoholistak voltak a szulei. de szerintem ez nem mentseg arra, hogy ilyen legyen. alairom, hogy sokat tud hatni egy rossz gyerekkor az emberre, mindig mondta nekem, hogy o fix nem tudna engem bantani. na es itt vagyunk, random idegenektol kerek segitseget.

probalom szeretni ot, mert megis az anyam. nem akarom ot utalni, de nem szeretek itthon lenni. meg ha nem is utnek, de sokszor nem erzem ugy, mintha szeretve lennek.

van egy 4 eves kistesom es sajnalom ot. nem akarom ot itthagyni ebben a kozegben, mert en szerintem anyameknak nem kellett volna mar gyerek. sokszor rajta vezetik le a feszultseget, mindketten.

anyam szeret martirkodni, aldozatkomplexusa van. apam mindig szidja ot es mondja elmegy itthonrol. mindketten egymasrol hisztiznek, problemaznak es nem gondolnak abba bele, hogy en, mint a gyerekuk nem akarom ezt. nem akarom azt hallani hogy apa szidja anyat es forditva.

azon felul hogy kikoltozom innen mit tudok addig tenni? ignoralni? behodolni?