Nárcisztikus , kontrollmániás , idegbeteg apukám?

Ti voltatok ilyen helyzetben ?

Szeretem apámat meg minden tud jófej lenni meg szokott normális lenni de van mikor elmegy az agya és amikor nem normális akkor annyira elnyom és annyira ő mondja meg hogy mit kell mikor és min csinálni hogy szinte parancsol és nem mondhatom azt hogy nem , sokmindent velem csináltat meg otthon amikhez nem sok kedvem van és nem csak rajtam kéne hogy múljon, ezt pedig olyan házi munkára erőltetésre gondolok hogy pl rendes szakember kéne hozzá , elmondja hogy kell azt a valamit megcsinálni és ha nem megy jól akkor lecsesz , vagy el kezd sértő dolgokat mondani

pedig 26 éves vagyok és tudom jól hogy ennek nem így kéne mennie , nehéz magamat rávenni hogy elköltözzek de nagyon meg szeretném már tenni.

Csak azért mert otthon lakok akkor úgy csinál mintha tőlem függene minden , ez idegesít.. ha nem lennék vagy ha nem vagyok akkor én érzem magam gázul hogy nem mi az hogy nem dolgozok úgy ahogy ő gondolja vagy valami ilyesmi..

(Lelkileg le vagyok rongálva otthon)

Állandóan az jár a fejembe hogy még én tennék rosszat ha külön mennék , mert akkor “nem lehet rám számítani” vagy mintha ha nem segítek otthon akkor én vagyok a genyó , amit a címnek adtam azzal pedig az a helyzet hogy sokszor van olyan nap hogy nem tudom mi fog történni és valamiféle rettegés vagy ha nem is inkább szorongás törne rám és nem akarok otthon lenni , nem akarok az idegeskedés közelében meg a leugatás közelében lenni úgy hogy semmit se csináltam.

Ha nem is én vagyok a probléma akkor kis dolgokból nagyot csinál és idegállapotba kerül , nincs önbizalmam se , nem merek hazahozni senkit se havert se barátnőt se senkit és semmi olyat amitől én jobban érezném magamat , állandóan inkább ha hazamegyek akkor szívesen elbújok a szobámba becsukom az ajtót és csak számítógépezek , de közbe ha meghallom hogy már megint megy valami hülyeség a háttérben akkor már attól is el megy a kedvem…

Azt érzem apán hogy túl tol mindent , nem érzem magamat jól a jelenlétében , az van bennem hogy tök gáz , néha igénytelen , ő megtehet bármit , ő sose takarít se semmi csak munkából hazatér azt övé a világ engem vagy anyukámat meg ugráltat ahogy kedve van , szinte akkor van nyugodtság ha be van tépve és semmihez sincs kedve na akkor nem csinál semmit.

Én eddig mindent megcsináltam , tűrtem mindent , nem lehetett nemet mondanom semmire , de most már besokalltam és lépni akarok.

Úgy érzem hogy lelki terrorban tart állandóan , üvölteni nagyon szeret…

Tudni akarom ti is életetek át ilyesmit és meddig tűrtétek , hogyan hagytátok ott az ilyen helyzetet ? Utána milyen volt ?

Úgy érzem attól félek csak hogy mikor előre szólok ha külön költözök akkor nem fogadja jól , menni fog a rosszindulatúság , ocsmányságok mondogatása , a lelkileg lepusztítás.

Én alapból őszinte , rendes , segítőkész vagyok , nem szoktam rosszat tenni másokkal , most nem is állszent vagyok de tényleg nem csináltam olyat amiért ilyen életet kéne hogy érdemeljek 26 évesen.