Hogyan legyek érzelmileg önálló?

Az elején leszögezném, hogy biztos van olyan, akinek rosszabb, és jobban kezeli, de én ennyire tudom. Igazából a szüleimmel sose volt meg az az igazi kapcsolat, de mióta 16 elmúltam egyre rosszabb. Apámnak nincs egy jó szava se hozzám, anyámat már apám tönkretette mentálisan, de legalább odaadó. Viszont apukám tömény nárcizmusát egyszerűen lehetetlen kibírni. Ő a legtoxikusabb ember az egész életemben, 2 éve 1 jó szava se volt hozzám, ellenben napi 2x veszekszünk. Jó tanuló vagyok, van 2 c1-es nyelvvizsgám, járok tanulmányi versenyekre, rendszeresen sportolok(napi 2 órát), emellett elküldött apám dolgozni, mert lusta vagyok.(?) Számára a legnagyobb probléma velem az az, hogy nem segítek itthon, amit naponta elmond, de nincs időm rá, illetve ha segítek akkor annak mindig veszekedés lesz a vége, mert ha valami számomra nem logikusan van, akkor beszélni fogok, amiért folyton veszekszünk.Igazából ezek lehet nem értelmezhető mondatok, de jól esik leírni. Egyébként tényleg undorítóan szar érzés látni azt, hogy másokat mennyire szeretnek a szülei, mennyire odaadóak értük. Engem csak anyagilag támogatnak, bármilyen érzelmi támogatást kérek el vagyok küldve. Egyszerűen nem értem, én miért nem érdemeltem meg a szüleim szeretetét. Szerintem jól bírom, de szeretnék még valami módszert, esetleg beszélgetni olyanokkal, akik hasonló cipőben járnak.

17/f