Hogyan legyek erősebb érzelmileg?

Például ha családi példákba gondolok bele, anyámat is elég sok nehézség érte. A szülei rendesek voltak, normális környezetben nőtt fel, de nem igazán foglalkoztak vele, az egészségével sem, amit később felnőttként szenvedett meg. Miután leérettségizett, meghalt betegségben az édesanyja, ő is ápolta, illetve pont ekkor kezdte volna a főiskolát, nem vették fel, de közben elvégzett egy tanfolyamot. A jogsit is ekkor csinálta és elvégezte azt is, dolgozott egy kis ideig, utána meg főiskolára ment. Fősuli után kiment külföldre egy évre, ott megismerkedett valakivel, gondolkodott azon, hogy hozzáköltözik, de a papám meg a dédmamám megzsarolták, hogy “szegény apádat itthagyod egyedül”. Majd megismerkedett apámmal, lassan megszülettem én és akkoriban gyerek mellett elvégzett még egy képzést. Aztán nem sokkal kesőbb elváltak apámmal, mert apám megcsalta. Úgymond egyedül maradt egy gyerekkel, mert azért ő sokkal jobban kivette a részét a nevelésből meg mindenből, mint apám. Később újra megpróbálták, de akkor sem működött. Aztán megint megismert valakit, akivel nem indultak zökkenőmentesen a dolgok, akkor kamasz voltam én is, nem voltam könnyű eset. Megint költöztünk, új munkahelye lett, teljesen új élethelyzet. Aztán a papám lett beteg, vele kellett orvosokhoz járni, hozzá utazgatott, majd amikor már képtelen volt arra, hogy ellássa magát, kórházba került, majd meg is halt.

Ennek ellenére anyám soha nem volt depressziós, soha nem szorongott, soha nem járt pszichológushoz, nem szokott rá pl. az alkoholra meg semmire, átlagosan élte tovább az életét.

Erre itt vagyok én. Hála a jó égnek engem még semmi nagy trauma nem ért. Normálisan neveltek a szüleim, foglalkoztak velem (legalábbis anyám), figyelembe vettek, nem erőltettek rám ssmmit, nem voltak túl magas elvárásaik sosem. Átlagos volt az anyagi helyzetünk, nem szegénysegben nőttem fel, mindenem megvolt, ami kellett. Anyukámmal kifejezetten jó volt mindig is a kapcsolatom, szinte mindent elmondtam neki, meghallgatott, ez most is így van.

Ezen kívül egeszséges vagyok (legalábbis fizikailag), egy értelmes, normális lánynak tartanak, megvan a lehetőségem arra is, hogy tanuljak, rendben vannak a szellemi képességeim, külsőre is átlagos vagyok, szépnek szoktak tartani. Van fedél a fejem felett, mivel még tanulok, a szüleim tartanak el, de szintén nem szenvedek hiányt semmiben.

Mindezek ellenére ott tartok, hogy 19 évesen idegroncsnak érzem magam sokszor, minden megvisel, nagyon nem bírom a terhet meg a stresszt, szét idegeskedem magam mindenen, pszichológushoz járok. És akkor így természetesen aggódok a jövő miatt, hogy ha most, apró dolgok miatt is ilyen stresszes vagyok, akkor mi lesz később a munkám során, felnőttként, az egyetemen, meg úgy az életben.