Milyen kapcsolatban vagy a szüleiddel?

Apámmal már hét éve nem találkoztam, anyámmal változó.

Apám gyermekként sokszor bántalmazott. Inkább pofozott, de előfordultak a "nadrágszíjas esetek" is, illetve akadt egyszer olyan helyzet, ahol azért kaptam még egy pofont, mert az arcom elé tettem a kezem, s mivel kifelé volt a tenyerem, így a kezemen lévő csont ütődött a szememhez, ami monoklit hagyott. Még el nem múlt addig az udvarra nem mehettem ki. Akkor voltam 14 éves.

Saját házunk nem volt, albérletben éltünk. Anyám közúti baleset után pánikbeteg lett, orvosa begyógyszerezte úgy, hogy sokáig az ágyból nem tudott felkelni. Évek mentek el, hogy nem volt munkája. Idővel végeztem az iskolával, elkezdtem dolgozni, de nem terveztem előre, mert mindig az járt az eszembe, hogy idővel apám elkezdett félni tőlem, s így anyámat nem merte bántani. Belemenekültem a vizuális világba (zene, film stb.) és természetkedvelőként sokat sétáltam.

Lett egy viharkárom, ami jelentős anyagi kiadást jelentett, s ekkortájt vált el anyám, aki ekkora már orvost váltott, munkát talált. Különösebb probléma nem volt az élettárssal, inkább anyámmal, aki erősen érzelmileg ingatag.

Egy séta alkalmával férfi létemre elbőgtem magam a bankszámlám egyenlegét látva, s elkezdtem gondolkozni, hogy ez így nem mehet tovább. Bántalmazott emberként nem terveztem, s nem is tervezek gyereket, mert tudom, hogy nem lenne türelmem hozzá, s félek átadnám azt, ami velem történt vagy nem tudnék objektív lenni, s egy életképtelen felnőtt lenne belőle. Így a párkapcsolati esélyeim elég alacsony voltak és vannak. Végül egy ismeretségnek köszönhetően 32 évesként erőt vettem magamon és a fővárosba költöztem, majd szembe néztem azzal, hogy anyám sajnos érzelmileg és lelkileg sérült, akin segíteni nem tudok. Így húztam fel falakat, s bizonyos időközönként beszéltem vele. Elsősorban akkor, amikor a szabadban voltam és nyugodt is, mert úgy álltam hozzá, ha a panaszkodásával felidegesít, akkor sétálok többet, s már nyugodtan térek haza, s nem húzom bele a lakótársamat ebbe.

Kereskedelmi dolgozóként nem kerestem és keresek jól, így egyedül nem tudtam volna albérletet fizetni. Sajnos két lakótársam volt, s mindkettő esetben nem volt meg a korrektség, s az emberi hozzáállás. Utóbbinál jelentős anyagi károm keletkezett miközben rászokott az italra is. Féltem, hogy adósságba keveredek, s ekkor már elfogyott a pénzem, s a bankkártyám hitelkeretét kellett használnom. Egy séta alkalmával megfogadtam, hogy ha változtathatok a helyzetemen akkor megteszem. Egy lakbér emelést használtam indoknak, s végül hazaköltöztem.

Szerencsére anyám és az élettársa saját ingatlanba költöztek, még ha hitelből is, így kicsit lenyugodtak itthon a kedélyek. Sok dolog változott pozitív irányba, de még mindig vannak problémák. Főleg úgy, hogy mindketten gyermekkori és fiatal felnőttkori traumákkal rendelkező ember.

A kapcsolatom változó anyámmal, mert érzelmileg eléggé ingatag. Egy újabb "sírós" séta alkalmával el kellett magamban döntenem és fogadnom, hogy függetlenül attól, hogy beteg lett segíteni nem tudok rajta, s azzal járok a legjobban, hogy ha az anyagi dolgaimról sem beszélek. Nem vagyok eltartva, mert vásárolok itthonra, s mindent megveszek magamnak. Viszont a társadalmat ismerve sajnos nem beszélhetek arról hogyan élek, mert tudom, hogy sokan elítélnének, hogy negyven felé haladva nincs gyerekem és ingatlanom.

Az eszemre hallgatok, amit jól teszek, viszont érzelmileg az együttlakás megvisel, mivel látom anyámat szenvedni, melynek egy részének ő az oka. Tudom, ha a szívemre hallgatnék, akkor egy lelki szemetesládaként élő bankautomata is lennék, s minden bizonnyal adósságba kerülnék, s elfogyna a megtakarított pénzem. Tudom, hogy jól teszem, hogy nem beszélek a fizetésemről, számlaegyenlegemről. Nem dohányzok, iszok, drogozok, tehát nem szórom a pénzt, s nem élek nagy lábon. Ami inkább fáj, hogy a tényleges átlagkeresetből nem tudok saját lábra állni vagy ha költöznék, akkor ismét lakótársas megoldás lehetne. Valahol bízom abban, hogy tényleg létezik a sors, s majd jön egy lehetőség, amivel az életemet jobbá, stabilabbá és kiegyensúlyozottabbá tehetem.

apukám 3 éves koromban meghalt

4éves koromban jött össze anya nevelőapámmal, a mai napig együtt vannak.

Nevelőapám a gyerekkoromat végigverte. Anyám végignézte.

Kamaszkoromban már nem vert, molesztált. Én meg féltem bárkinek is szólni.

19évesen leléptem, most 31 vagyok, nem tartom velük a kapcsolatot

12 éves koromtól nevelő szülöknél éltem

Anyámmal nem tartom a kapcsolatot mert 3x is le mondott rólam

Apámmal tartom(most is itt vagyok nála)annak ellenére h volt nadrágszíjas story és most is kevés a pénze és én támogatom

Bár van saját albérletem

20/f

20/f