Indokolt volt a kirohanásom apám felé, vagy bocsánatot kéne tőle kérnem?
Ha van időm, akkor le szoktam ugrani apámhoz. Megvallom, hogy nem szívesen teszem, ugyanis az esetek hetven-nyolcvan százalékában mindig veszekedés a vége. Most is ez történt a múlt hétvégén. Szóba került az örökség és a végrendelet. Itt leírom, hogy egy bátyám, öcsém és egy húgom van. Mikor elkezdte ecsetelni, hogy hármónk között hogy ossza majd el a vagyont, mondtam neki hogy négyen vagyunk, nem hárman, mire ő szabályosan kiakadt és elkezdett velem üvöltözni, hogy neki nincs csak egy lánya és ha én továbbra is tartom vele a kapcsolatot, akkor engem is kihúz a végrendeletéből. Nagyon mérges lettem és odavágtam neki, hogy nem érdekel a végrendelete és ha már másnap meghalna se törődnék vele. Ha ő annyira gyepes, hogy nem tudja elfogadni azt, hogy valaki más akkor sajnálom, de én tartani fogom a húgommal a kapcsolatot, mert ő akkor is a testvérem. Ha neki ez nem tetszik, akkor nekem meg nincs apám. Utána egyszerűen felálltam az asztaltól és faképnél hagytam.
A húgom Antwerpenben Belgiumban él, az a "bűne" hogy leszbikus amit ő nyíltan vállal is. De apám szerint ez undorító és bűnös dolog.
14-es, és akkor mivan? Apám is adott egy spermiumot, aztán ennyi, de felőle aztán meg is halhatnék, szeritnem az sem érdekelné különösebben.
De felnevelt... - igen, KÖTELESSÉGE, miután anyám megszült. Pontosan, ezért hadd ne legyek már hálás :D
Tízéve nem beszélek vele, az meg, hogy felnevelt pont nagyon magasról letojom.
"2-es vagyok.
Engem mindenki utál :("
Mert egy darab 💩 vagy. Mint a kérdező apja 😂
"De felnevelt... - igen, KÖTELESSÉGE, miután anyám megszült. Pontosan, ezért hadd ne legyek már hálás :D"
Na itt van veletek a qrva nagy probléma:D
Na hagylak tuiteket, játszatok lepontozósdit, meg miegymást.
Én már ott elakadtam, hogy miért beszéltetek az öröklésről? Még él. Ráadásul ez nem az USA. Itt a törvények alapján történik az öröklés nem végrendelet alapján. Végrendeletet ha ír is valaki, nem lehet ellentétes a törvényekkel. Nincs ilyen, hogy ezt a gyereket szeretem, azt nem. Köteles rész mindenképpen van.
Én elfogadnám, hogy ő nem érti vagy túl sok neki az, hogy valaki leszbikus. Az ő döntése, idős, máshogy nőtt fel, mást szokott meg. Nyilván tudnám, hogy ebben sose fogunk egyetérteni és erről nem beszélnék vele.
De ha egyébként is csak muszájból jársz hozzá, akkor nem tedd. Annak nincs értelme, hogy veszekedtek. Ráadásul ilyenen.
Ha zavar, kérj bocsánatot, de amúgy én megértem a reakciódat.
Egyébként tök mindegy, mit akar az öreg, ha nem ír végrendeletet, akkor örököl a húgod is.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!