Ha egy szülő kb mindent megtilt a gyerekének az mennyire lesz hatással a felnőtt korra?

Ha mindent megtilt neki, akkor felnőttként kialakulhat benne az, hogy keres valakit, aki majd "megmondja neki mi a helyes/helytelen", nem mer egyedül döntéseket hozni, fél a következményektől, felelősségvállalástól.

"Mit tennétek a helyében": függ attól, hogy mennyi idős.

Az "időben érjen haza" határszabást még meg is értem.

A többi (bármilyen) döntésébe beleszólni, ezzel nem feltétlenül értek egyet, csak akkor ha pl. polgárpukkasztóan akar öltözködni és ezt szeretnék megszabni.

Egyébként érdemes megmondani: úgy érzi, nem hagyják felnőni, nem lehet saját véleménye, döntési joga valamiben...

A gyerek egyéniségétől függ, hogy hogyan fog reagálni.

Az unokaöcsém pl. olyan felnőtt lett, aki mindenkivel barátságos, mindenkinek mindent megígér, de semmit nem tart be. Totál megbízhatatlan. A szüleinek is mindent megígért, de aztán semmit nem tartott be. Bármit mondtak neki, lepergett róla.

Most a gyerekével ő is a szülői mintát követi, nagyon szigorúan akarja fogni. De a gyerek meg aztán rettentő laza, ő még csak nem is nagyon akar úgy tenni, mint aki az elvárások alapján akarna viselkedni. De azért jól megvannak.

Én így voltam.

Megszabták kivel, mikor, meddig, hova mehetek. Sokszor el sem engedtek.

Ennek az lett az eredménye, 18évesen belemenekültem egy kapcsolatba. Na ott még nagyobb volt a "szigor". Mar nem csak a kivel mikor hova volt a kérdés. Hanem miért ezt a ruhát veszed fel, hova sminkelted így ki magad, minek az az ékszer....

4 évig éltem ebben, mikor az irányítasmániás exem megerőszakolt.

Hazaköltöztem, mert nem volt valasztásom. Onnan otthon mégjobban beszabályoztak.

24évesen költöztem el. 7 éve. De a mai napig ha megyek valahova, bejelentem a férjemnek, hogy ezzel ide megyek, ekkor jövök. Ha pl azt nondom hogy 8ra otthon vagyok és fél9lesz belőle, minden bajom van.

Nem tudok teljesen kikapcsolódni, mert az jár az eszembe, haza kell mennem.

Illetve a vásárlás. Mindig mindenen spórolok, magamnak kb semmit nem veszek. Ha mégis, napokig bűntudatom van.

Egyszerűen jön a koppanás felnőtt korban, hogy nem tudja mit kellene csinálni.

18 fölött már nehezednek rá az elvárások, hogy legyen önálló, hozzon döntéseket, de mivel nem hagyták neki, hogy addig csinálja, nem tudja hogyan kell.

Példa magamról: étteremben vagy máshol (boltban) egyszerűen nem tudom eldönteni, hogy mit egyek. A párom többször is megjegyezte, hogy szinte mindig azt kérem, amit ő. Gyerekkoromban sosem dönthettem el, hogy mit eszek. Kész volt az ebéd, meg kellett enni,más opció nem volt. Csak azt tudom, hogy milyen ételeket utálok. Hogy milyen lenne egy átlagos étkezés (nem pizza s hasonlók), amit én választok, azt nem.