Elvált szülők esetén egyetértetek azzal, hogy legyen heti váltásban nevelés, mint külföldön több helyen (ha viszonylag békés úton történt, és nem laknak nagy távolságra az elvált szülők)?
Nem Magyarországon élek, nálunk alap a váltott elhelyezés.
A sogorom és a felesége amikor váltak, a 3 fiú heti valtassal lett elhelyezve. Olyan 10 körül volt a legkisebb, 15 a legnagyobb, azóta már 25 a "kicsi". Kb két utcánál távolságra laktak egymástól q szülők, tehát nem volt gond az iskolaba jarassal. Mindkét helyen megvoltak a saját dolgaik, saját szoba, es szulok ugyanazokat a nevelési elveket alkalmaztak, ugyanazok voltak a szabályok is. Mindezt úgy, hogy a sogorom gyűlölte az asszonyt, és még most is utalattal beszél róla ennyi idő után - anno rajtakapta a hitvesi ágyban.... De q gyerekek miatt mégis képes volt ezt félre tenni, amikor róluk volt szó. A gyerekek szerették anno ezt az elhelyezést.
Mi így neveltük. Nekem ALAP volt a váltott nevelés.
Úgy nőttem fel, hogy anyám beleszakadt a saját munkájába, sulis dolgokba, különórák, apám meg hétvégente egy napot ránk szánt.
Gyerekként nem annyira tűnt fel, de 11-12 éves koromban már nem voltam kicsi, sem hülye, és láttam, mennyire megszenvedi hogy egyedül nevel 2-nket, apám meg sz.rik ránk a hétköznapokban.
Kamaszként megfogadtam, hogyha valaha lesz gyerekem, de elválunk, akkor váltottan neveljük.
Anyám gyakorlatilag egy roncs, mert 10+ éven keresztül minden rámaradt, apám elvitt egy napra, és ennyi.
En egyetertek vele es igazsagosabb is szerintem, foleg ha a birosag nem itel meg gyerektartast.
A mi orszagunkban ugy hallottam ritka de letezik. A fo problema ha a szulok tavol elnek egymastol mert az iskola miatt nem lehet az hogy egyik heten anyadnal vagy, masik heten apadnal aki 3 oranyira lakik.
Amugy ilyen valtott neveles eseten is megszabhat gyerektartast a birosag ha pl anya kevesebbet keres mint apa. Ez igazsagtalan es itt nem havi 10-20 ezer forintokrol van szo hanem atszamolva 70-80 ezer per gyerek vagy meg tobb, a fizetestol is fugg, de ha munkanelkuli a szulo az sem mentesiti a fizetes alol.
Vannak sztorik amikor az anya az apa penzebol el mert olyan sok gyerektartast kicsikart hogy nem kell elmennie dolgozni. De ez mas mas tortenet...
13-as, ez nem igaz. Váltott nevelés esetén nincs gy.t ;), és a bíróság nem ítél meg 60-80 ezer gyt-t.
Értem, hogy utálod a nőket, de legalább ostobaságokat ne beszélj.
Valtott neveles eseten is itelnek meg gyt-t ha a szulok jovedelme kozott nagy a kulonbseg pl 300e/900e
Illetve akkor is ha a masik szulonek jelentosen nagyobb anyagi terhet ro. Nagyobb lakasba koltozes/alberlet/stb...
Illete a gyereknek mind a ket helyen kb ugyan azt az eletszinvonalat kell nyujtani, ha az egyik fel nem tudja akkor neki itelnek meg gyt-t
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!