Meddig van fenntartva a gyerekszoba? (Válás esetén a külön élő szülő lakásában)

4-es vagyok és azért is volt így, mert nem egy nagy ház, van egy nagy amerikai konyhás nappali meg 2 szoba és mivel csak kéthetente egy hétvégét voltunk ott, plusz a szünetek felét, így gondolom úgy volt vele apukám, hogy jó lesz az. Azért meg lehetett volna csinálni normálisabban, ha érdekli. Pl. kipakolni, ami nem szükséges meg kaphattunk volna mondjuk 1-1 fiókot a saját dolgainknak.

Nem voltunk már kicsik, öcsém 12 volt a váláskor, én pár évvel idősebb.

És nem, a legnagyobb baj pont az volt, hogy soha nem szerettem menni, csak muszáj volt. Az évek alatt egyszer vitt el minket valahova, amúgy soha nem csináltunk semmit, nem voltak programok és csak elfoglaltuk magunkat, amíg le nem telt az idő. Neteztem, olvastam, filmeztem, ilyesmik. Én utáltam, öcsém egyedül azt szerette, hogy ott nem nagyon kellett házimunkában besegíteni és játszhat egész nap, amivel akar.

Azóta eltelt több, mint 10 év, én már felnőtt vagyok, az egyetemmel is végeztem, szóval nekem már nem kell menni. Évente kétszer pár órára el szoktam menni illemből, de nagyjából 0 a kapcsolatunk. Felhívni se szokott soha. De legalább anyukámmal viszonylag szoros a kapcsolatom. Az ottani szobám egészen hasonlóan megmaradt, csak pár dolgot bevitt, hogy ki tudja használni.

Nem "negatívkodni" szeretnék, de ez a "felnőtt, családos ember hazamegy és érintetlen a gyerekszobája évek óta" nagyon amcsi filmes.

Sajnos itt, a mi kis országunkban már az is kész csoda, ha összehozol egy saját ingatlant, ami pont elég neked és a családodnak, nemhogy érimtetlenül hagyj egy egész szobát. Ez még nem azt jelenti, hogy a különélő szülő ne szeretné a gyerekét, de egyszerűen sokszor nem kivitelezhető, hogy azért tartson fenn valaki egy komplett szobát, hogy kéthetente két éjszakát ott aludjon a gyerek. Sajnos, nem sajnos, ez van.

"Akkor az "új helyen" nálatok a vendég szobában, vagy a nappaliban voltak a gyerekek az ott töltött napokban? (Persze hacsak nem amerikai konyhás)"

Nálunk én voltam a gyerek, valahogy mindig megoldottuk az alvást, volt, hogy nappaliben, de általában az egyik szobát (kisebb lakás esetén az egyik ágyat) mindig felszabadították nekem, többször változtak a lakásviszonyok az évek során. De saját "fenntartott" szobára soha nem volt igényem, nekem teljesen természetes volt, hogy kvázivendégként megyek, és nem éreztem magam ettől kevesebbnek.

Valószínűleg fordított helyzetben ragaszkodtam volna jobban a megszokotthoz, mert anyám lakásában így van: bár hosszú évek óta nem élek otthon, és befogta a szobámat pakolósnak, de a cuccaimhoz nem nyúl, meg is ígértettem vele, hogyha egyszer ki akarja üríteni a dolgaimat, szóljon, és én megyek selejtezni, ne ő dobálja ki nélkülem őket. :)