Nem akarom feladni a pesti, önálló életemet, hogy hazaköltözzek a régi gyerekszobámba, ez miért baj? Hogy fogadtassam el anyámmal?

18 évesen Budapestet választottam a továbbtanulást illetően, anyám már akkor is kivolt ettől. Hogy én minek költözök 200 km-re, közelebb is van egyetem, miért megyek olyan messzire és hogy Budapesten nem jó élni, "beszippantja" az embert.

4 éve itt élek, és imádom a mai napig. Covidtól, lezárásoktól függetlenül.

Még tanulok, de később is itt szeretnék főállásban elhelyezkedni, nem akarok visszaköltözni.

A családom egy kisebb, határmenti városban él, ahol semmi élet nincs. Nincs színház, vagy mozi. Nincs egy jó étterem, vagy kávézó. Vagy egy szép park. Vagy egy normális bolt. Egyszerűen semmi azokból a dolgokból, amiket szeretek.

Az ingatlanpiac is áll ott évek óta, vannak a 8-10 milliós panellakások, a lepukkant, ezeréves kisházak és a jobb környéken pár újabb fajta családi ház, de azok 50-60 milliótól indulnak. A miénk is ilyen, ezért anyám spórolás címén is hazaköltöztetne, mert hogy "ott van az a nagy ház, mit csináljanak benne ketten a férjével".

Ez a másik bajom, hogy én itt egyedül élek, megszoktam a szabadságot. Anyukámmal semmiben sem hasonlítunk, kamasz koromban is rengeteget vitáztunk napi szinten. Havonta járok haza, 2-3 napot töltünk együtt, de akkor is van valami összezördülés. Alapvető dolgokban nem értünk egyet, pl. ők télen 24-26 fokra fűtik a házat, én 20-22 fokban érzem jól magam és aludni sem tudok ilyen melegben, ezért kinyitom az ablakomat. Olyankor megy a hiszti, hogy nem az utcát fűtjük, meg hogy majd jól megfázok... Ettől is kiborulok, hogy nonstop ezt hallgatom, hogy megfázok, beteg leszek, mert nem 10 réteg ruha van rajtam. Pedig nem vagyok beteges, évek óta nem volt semmi bajom. Mégis ha otthon megyek valahová, minden indulás előtt megy a cirkusz, hogy menjek öltözzek át, hozza utánam a nagykabátot. Vagy a vallatást hallgatom, hogy hová megyek, kivel találkozom, minek megyek.

Nekem megvan a saját életem, de ilyen szinten nem akarok beavatni senkit... Ráadásul nekem szükségem van a testi kapcsolatra viszonylag gyakran és így, hogy egyedül élek, ez nem probléma, de most 24-25 évesen vigyek haza a régi gyerekszobámba valakit, aztán síri csendben szexeljünk? Ez a másik, hogy mivel kisváros, mindenki ismer mindenkit és lehetetlen az ismerkedés.

Mint írtam, az anyámmal alapvető dolgokban sem értünk egyet és amikor otthon vagyok, gyerekként vagyok kezelve. Félek, hogy ez később sem változna és nem tudnék ott egyről a kettőre haladni.

A férjével sem jövök jól ki, ő mindenért piszkál. Ha otthon vagyok, akkor lusta tetű vagyok, miért vagyok mindig a szobámban. Ha megyek valahová, akkor csavargok és semmi nem lesz belőlem, mert nem tanulok, mi az, hogy én vizsgaidőszakban átmegyek a barátnőimhez egy kávéra...