"Aki nem tud saját lakást venni a gyerekeinek az eleve megbukott az életben." Mi a véleményetek erről?

Igaz az állítás szerintem. Csóré seggel nem illik kiindítani gyerekeket!

Én is azt terveztem de vegul leszázalékoltak es en lakást nem tudok venni a lányomnak , de majd örökli tőlem az anyámékét, de a volt ferjem pénzes, több házat hagy maga után

Nem értek vele egyet.

Az egyik, hogy a mostani árak mellett nehezen kivitelezhető, a másik, amit apám mondott és ugyan nem értek teljesen egyet vele, de van benne igazság. Mindegyikünket segítették a lakhatás terén (is). Vagy úgy, hogy otthon lakhattunk, amíg gyűlt az önerő vagy adtak valamennyit a vásárlásba. Úgy alakult, hogy a legkisebb testvéremnek tudtak venni egy lakást. Ez akkor pénzügyileg egy teljesen észszerű döntés volt, nagyobb testvérekként mi sem morogtunk miatta. És erre azt mondta pár év múlva az apám, hogy nem kellett volna, mert így fiatalon az ölébe hullott valami és nem volt lehetősége arra, hogy megtanulja, milyen érte megdolgozni. Magát okolja, hogy ezért nem tesz félre a tesóm pénzt, hanem elkölti, nem fejezi be az egyetemeket, amiket elkezdett, nem volt hosszútávú munkahelye. Vagy igen, vagy nem, de utólag mindegy és a testvéremet ismerve, elég találékony ahhoz, hogy ne haljon éhen. Csak a távlati célokat nem látjuk nála.

Szerintem sokkal fontosabb, hogy úgy neveljék a szülők a gyereket, hogy később képes legyen a lehetőségeihez mérten elérni a céljait. És ez alatt nem azt értem, hogy tegyenek mindent a feneke alá. A kitartás és a tudás is érték.

Én kaptam lakást, de ettől függetlenül abszolút nem értek egyet vele. Nálunk egyszerűen így alakult, anyukám egyke, én is egyke vagyok, az anyai nagyszülők és szüleim is csak egy gyerekre költötték a pénzüket. Valószínűleg ha összejött volna nekem egy vagy több tesó, akkor máshogy állnánk anyagilag, de attól sem lennének/lettek volna rosszabb szülők.

És ez tovább gyűrűzik, mert így nekem sem kell albérletre/hitelre költenem, többet tudok félretenni a fiamnak.

Viszont ettől függetlenül magamat sem tartom elkényeztetett sz@r embernek, én is dolgozom keményen, igyekszem felelős döntéseket hozni pénzügyi téren is stb. Nagyon remélem, hogy a fiam sem fog átesni a ló túloldalára (bár ettől egy picit tartok már most is, pedig még csak egy éves múlt... ).

16-os, nagyon szerencsés vagy és le a kalappal, hogy mégis így gondolkodsz! Nekem elég sok ismerősöm van, akik csak belecseppentek a jóba, és abszolút nem értékelik, sőt... egyikük egyszer azt mondta, "apáméknak csak egy fostos 25 négyzetméteres albérletre telt nekem", úgy, hogy a szülei kvázi hülyére dolgozták magukat, hogy a kicsi fiúknak legyen saját lakása, amíg ő kb 10 évig egy sima alapszakot nem bírt befejezni az egyetemen.

Akinek sikerült, és aki megteheti, hogy a gyerekének segítsen, az egy fantasztikus ember, mert ott a másik véglet, aki viszont megtehetné, de a saját gyerekére irigy, nem segít. Jó olvasni azokat a sztorikat, ahol a szülők, ha nem is vettek házat a gyerekeinek, mégis megtesznek mindent, hogy segítsenek!