Hogyan dolgozzam fel a gyermekkorom?

27 éves nő vagyok. 2 éves koromban elváltak a szüleim. Anyukám a nagyihoz költözött velünk ( újszülött öcsémmel együtt)

Pokol volt ott lenni, arra emlékszem, hogy nagyon útált mama az apám mivoltjáért és mert nagyon szerettem apukámat és arról az ágról a családot.

Anyukám nem nagyon védett meg a sérelmektől. Visszahúzódó gyermek voltam, sosem mozdultam el társaságban anya mellőt, ma már tudom, hogy a kötődés sérült fajtája áll(t) fent, ezért voltam mindig mellette.

Olyan emlékeim vannak, hogy idegen bácsit szólítok meg a kapuban, hogy lesz e az apukám mert nekem már nincs. Érzem azóta is a magányt és a hiányt. 9 voltam amikor nevelőapánk lett és egy féltestvérünk. Sosem kaptam tőle atyai szeretetet, sosem ölelt meg. Igazából anyám sem. Egész gyermemkoromban azt éreztette hogy nyűg vagyok. Emlékszem 9.ben jártam és elhasználódott csizmám már annyira, hogy nem volt talpa.. kértem, hogy vegyenek nekem egyet de akkor is csak az volt a válasz ordítva, hogy követelőzök. Nagyon rossz tanuló voltam mert az iskolában bántottak a súlyom miatt, terrorizáltak. De otthon is folyamatos volt a lelkiterror, hogy semmi sem lesz belőlem, a földig tiportak a szavaikkal...

Úgy telt el 5 évem a gimiben ( a 9.et ismételtem..) hogy miután hazamentem az iskolából, bementem a szobába ahol sötét volt és aludtam, sírtam.. minden nap. Sokszor meg akartam halni. Össze szorul a mellkasom ha ezekre az időkre gondolok. Senki sem segített és ez nagyon rossz érzés..

20 évesen elmentem otthonról, férjhez mentem, családi házunk van, van egy gyermekünk aki nagyon boldoggá tesz, mégsem tudok szabadulni ezektől a fájdalmaktól.

Nem írok le minden kis mozzanatot ami ért engem otthon mert nagyon hosszú lenne... pokol volt az életem.

Ahogy már nem lakok otthon mindenkivel jó a kapcsolat, de nagyon sokszor rám.tör ez az érzés hogy mi volt régen amikor ott laktam? Anya miért nem védett meg soha senkivel szembem? Miért nem kaptam soha dicseretet, ölelést, mosolyt? Annyira fáj.. tudom nem normális...

A kisfiam a legnagyobb szeretetben nevelem, sosem szeretném hogy így nőjjöm fel.. hogy ilyen jelentéktelen, ömbizalomhiánYos, sérült ember legyen mint én.