Hogyan dolgozzam fel a gyermekkorom?
27 éves nő vagyok. 2 éves koromban elváltak a szüleim. Anyukám a nagyihoz költözött velünk ( újszülött öcsémmel együtt)
Pokol volt ott lenni, arra emlékszem, hogy nagyon útált mama az apám mivoltjáért és mert nagyon szerettem apukámat és arról az ágról a családot.
Anyukám nem nagyon védett meg a sérelmektől. Visszahúzódó gyermek voltam, sosem mozdultam el társaságban anya mellőt, ma már tudom, hogy a kötődés sérült fajtája áll(t) fent, ezért voltam mindig mellette.
Olyan emlékeim vannak, hogy idegen bácsit szólítok meg a kapuban, hogy lesz e az apukám mert nekem már nincs. Érzem azóta is a magányt és a hiányt. 9 voltam amikor nevelőapánk lett és egy féltestvérünk. Sosem kaptam tőle atyai szeretetet, sosem ölelt meg. Igazából anyám sem. Egész gyermemkoromban azt éreztette hogy nyűg vagyok. Emlékszem 9.ben jártam és elhasználódott csizmám már annyira, hogy nem volt talpa.. kértem, hogy vegyenek nekem egyet de akkor is csak az volt a válasz ordítva, hogy követelőzök. Nagyon rossz tanuló voltam mert az iskolában bántottak a súlyom miatt, terrorizáltak. De otthon is folyamatos volt a lelkiterror, hogy semmi sem lesz belőlem, a földig tiportak a szavaikkal...
Úgy telt el 5 évem a gimiben ( a 9.et ismételtem..) hogy miután hazamentem az iskolából, bementem a szobába ahol sötét volt és aludtam, sírtam.. minden nap. Sokszor meg akartam halni. Össze szorul a mellkasom ha ezekre az időkre gondolok. Senki sem segített és ez nagyon rossz érzés..
20 évesen elmentem otthonról, férjhez mentem, családi házunk van, van egy gyermekünk aki nagyon boldoggá tesz, mégsem tudok szabadulni ezektől a fájdalmaktól.
Nem írok le minden kis mozzanatot ami ért engem otthon mert nagyon hosszú lenne... pokol volt az életem.
Ahogy már nem lakok otthon mindenkivel jó a kapcsolat, de nagyon sokszor rám.tör ez az érzés hogy mi volt régen amikor ott laktam? Anya miért nem védett meg soha senkivel szembem? Miért nem kaptam soha dicseretet, ölelést, mosolyt? Annyira fáj.. tudom nem normális...
A kisfiam a legnagyobb szeretetben nevelem, sosem szeretném hogy így nőjjöm fel.. hogy ilyen jelentéktelen, ömbizalomhiánYos, sérült ember legyen mint én.
hasonló szitu, pár fokkal nagyobb szopóággal, ugyanezekkel a kérdésekkel. Én 38 vagyok, és mostanában kezdem ezeket érezni, mert eddig eltemettem magamban. Meccselhetném a problémát de úgy vagyok vele, hogy azt az energiát, amit a múltban való rágódásba fektetnék, inkább a jövőbe pumpálom. Nem biztos, hogy ez a helyes út, de egyelőre ez működik.
kitartás !
Csak azt nem tudom hogy a másik öreganyádék miért nem vették magukhoz, vagy miért nem vitték magukhoz többet? Elválni nem véletlen szoktak az emberek, ebben az egyben megértem az anyádat.
Sajnos mivel ő is sérült így lehet nem tudta neked sem megadni lelkileg amit meg kellett
Nagyon sajnálom! ❤️
En is azt mondom h fordulj a jelenbe es találj örömöket benne!
Igazságtalanság ért es borzasztó volt, sírd ezt el, gyászold el!
Telik amennyi időbe telik, legy türelmes magaddal! Ha mostohaapád nem ölelt legy hálás mert legalabb nem erőszakolt meg mint masokat sokan!
Normális ahogy érzel.
Bihari Vikinek vannak jó videói, facebookon megtalálod.
Kedves kérdező!
Teljesen normális, hogy azt érzed, amit. Nagyon rossz volt olvasni, amit írtál a gyerekkorodrol. Azt nagyon jól érzed, hogy jó volna megállítani ezt a folyamatot, hogy a te gyereked már ne ezt kapja. Ez sokszor nehezebb, mint szeretnénk, én is tudom. Mert a reflexeinkben ott van a pszichés és egyéb nélkülözés vagy az abúzus nyoma.
Ugyanakkor az a kisgyerek is, aki te vagy (csak már felnőttként) segítségre, vigasztalasra, feloldozásra vár. Én is szakember segítségét ajánlom, és egy olyan életet, amilyenre vágysz!
Szerencsémre a férjem a legnagyobb támaszom. Ismeri a szeretetnyelvem és mindig segít megnyugodni. Tud mindent ami fáj, sokat segített tegnap ez a " itthon vagyok, a jelenben vagyok, biztonságban vagyok, szeretnek engem" mantra... szegénynek sokszor meg kell engem erősítenie.
Most értem el az utamon oda, hogy elengedjem ami volt. Hogy én szeressem magam, hogy megvígasztaljam magam.. hogy megöleljem, meg símogassam magam...
Fel fogok írni egy lapra mindent ami bánt és el fogom égetni, elengedem...
Remélem egyszer meggyógyul a lelkem. Tanultam gyermek pszichológiát, neveléstant stb, önreflektálással próbálom elkerülni, mindent megteszek, hogy sose legyek olyan anya mint az enyém.
A sok fájdalom miatt nagyon empatikus, érzelmes ember lettem, az én kisfiam a legnagyobb szeretetben nő fel ❤️
Azt gondolom, itt a régebbi sérelmeket mielőbb meg kell tanulni feldolgozni. Nagyon jó, hogy melletted áll a párod, de félek, kellene kívülálló személy.
Felteszem, sok dolgot nem is mondasz el senkinek, hanem elnyomod magadban. Mik ezek?
Ha nem akarod itt leírni nyíltan, írj nyugodtan privátban!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!