Aki eleinte nem érezte anyának valónak magát és köteleket a gyermekevel, mikor alakult ez ki? Nem okítast kerek, nem tudtam mi var ram egy gyerekkel. Szeretnék jobb anyja lenni.

Akkor ráéreztem, hogy kimerült vagy. :)

Teljesen érthető, hogy egy örökké sírós, többemberes baba mellett tele tõkõd az egésszel.

Inkább azt kellene kideríteni miért sír ennyit?

Hasa fáj?

Szoptatod? Te mit eszel? Ha szoptatsz elég ideig van egy mellen? Ha hamar váltasz mellett, akkor csak a szénhidrat dús tejet kapja, ez is okozhat hasfájást.

Szoptatási tanácsadó segíthet.

Hozzátáplálsz? Tápszer váltás segíthet.

Alvás? Mennyit bír aludni egyszerre?

Altatás? Bebugyolalas, meleg fürdő nem segít egy kicsit?

Napi rutint tudod tartani?

Eleinte csak túléltem. 4 hónapos kora körül kezdett jobb lenni. Akkor kezdett kialakulni valami nagyon kezdetleges rendszer. Akkoriban kezdett ő is jobban érdeklődni a világ iránt, regálni, mosolyogni.

Az eleje a legnehezebb szerintem. Mondjon bárki bármit, ezerszer inkább egy dackorszak vagy az iskolás kor, mint az első pár hónap.

#30

Na, kb. akkoriban kezdtem lassacskán jót is látni a babázásban. Addig olyan pokoli volt, hogy a babás öblítő illatától összeszorult a gyomrom, erre az érzésre konkrétan emlékszem.

Bár azelőtt is voltak jó pillanatok, mert felvételeket csináltam róla, például hogy fekszik az ágyon, néz a nagy szemével, és szopja a cumiját. És visszanézve a felvételeket, eszembe jutott, hogy ja, tényleg, akkor is hogy elvarázsolt...azért vettem fel... De a videók nélkül ezek az emlékek nagyrészt kiestek volna, teljesen elhalványította őket a szenvedés. Amikor később bárki azt kérdezte, milyen volt az első néhány hónap, csak az jutott eszembe, hogy maga volt a pokol. Kínvallatni lehetett volna vele.

Vannak közös fotóim is a babával, mikor kitoltam a tópartra. Mindennap pár órát toltam, mert jóformán csak akkor nem ordított. A képeken úgy nézek ki, mint egy mosómedve, ha érted. Tényleg örökkévalóságnak tűnt. Igazából az egész első év annak tűnt, de az első 3 hónap a leginkább. A következő 3 valamivel kevésbé, a második félév már jó emlékekkel kevert, de még mindig az istentelen fáradtság dominál benne, viszont akkor az üvöltés már nem, hanem inkább "csak" a krónikus és brutális alváshiány. Egyéves koráig 6-8 alkalommal kelt éjszaka, azért... 1 év után váltott olyanra, hogy nem éreztem azt, hogy általánosságban emberfeletti dolgokat állok ki (1-2 hónap alatt lecsökkent az éjszakai ébredések száma 1-re). Remélem, a tiéd hamarabb kegyelmez rajtad.

A második gyerekem nyugodt és jókedvű csecsemő lett. Úgy érzem, "ki is járt" nekem ezek után egy nyugodt gyerek :P; ez sem fenékig tejfel, de ég és föld a különbség. És egy ismerősöm is pont így járt. Na, mi tudjuk, mi a "babazási nehézség" és "babázási nehézség" közti különbség...nagyon nem ugyanazt jelenti mindenkinek.

28-as voltam.

#34

Ez is olyan dolog, hogy van, akinél működik, van, akinél nem. Nekünk kicsi volt a lakás, egy rendes ordításra külön szobában alva sem volt olyan, hogy ne ébredjünk fel mindketten. Az első pár hónapban a csillapíthatatlan, rejtélyes okú üvöltéssel volt, hogy egymásnak adogattuk.

De aztán, mikor az ébredés egyet jelentett a szoptatással (amiből a gyerek nem engedett volna, és nem elégedett volna meg ringatással), hagytam apukát aludni. Csöcse sincs, nem tud mit csinálni. Meg ő nem kerülhet olyan állapotba, mint én. Gépekkel dolgozik. Még megölt volna valakit a munkahelyén félálomban.