Miért van bűntudatom?

2 hónapja elköltöztem otthonról. Édesanyámmal éltem, aki alkoholista volt(?). Az utóbbi 2 évben nem dolgozott, én tartottam el, fizettem a hitelét stb.

Megkeserítette az életem és olyan sebeket okozott amik sosem fognak begyógyulni teljesen. Rengeteg éjszakát töltöttem az utcán miatta azt várva hogy elaludjon és nyugalmam legyen otthon, és hasonlók..

Az első egy hétben nem beszéltem vele, azt sem árultam el neki hogy hová költöztem. De végig bűntudatom volt ezért elmentem hozzá. Nem volt részeg, azt mondta már nem iszik és munkát keres.

Azóta segítettem neki de kizárólag ételt vittem. 1-2x előfordult hogy a látogatásom után hiányzott párezer forint a pénztárcámból, és volt hogy észrevettem rajta hogy ivott.

Múlt hét szerdán elkezdett dolgozni, azt mondta eddig tetszett neki. Tegnap voltam nála, és megkért hogy vegyek neki cigit. Mondtam hogy ne haragudjon de nem tudok, egyedül fizetem az albérletemet + neki is segítek, nincs felesleges pénzem hónap végén.

Teljesen kiakadt, elhordott minden k….nak és azt mondta hogy most miattam nem fog menni dolgozni hétfőn mert nincs cigije. Nem volt lelki erőm veszekedni vele, csak otthagytam miközben folytak a könnyeim.

Most emiatt nem tudok aludni és a szemem a 3x-osára van dagadva a sok sírástól.

Tudom hogy nem az én dolgom lenne pátyolgatni főleg azok után amit ő tett velem, de képtelen vagyok ‘magára hagyni’. Mindig bízok abban hogy megváltozik, pedig nem sok esély van rá. Ha így folytatja utcára fog kerülni mert sem a rezsit, sem a hitelét nem tudja fizetni.

A családból már mindenki elfordult tőle, pedig sokan próbáltak segíteni rajta de egyszerűen nem fogja fel hogy mit művel.

Miért szeretem és védem ennyi fájdalom után is? Egy roncs vagyok miatta 23 évesen, és mégsem tudok utálattal gondolni rá. Hogy tudnám ezt átkapcsolni az agyamban? Tudom hogy nem így kellene lennie, de a jó szívem nem enged..:(