Elvált szülők gyermekei: mennyiben éreztetek hátrány vagy előnyt abból, hogy a szüleitek elváltak és az ebből adódó életmód változatossága miatt?

Sokat szenvedtem tőle, hogy nincsen apukám. Sokáig törődött velem és a testvéreimmel, de aztan már nem igazán, évente 2x.

Anyukam sokszor nem csinálta jól a dolgát, de respect neki hogy 3 gyereket felnevelt egyedűl. Rossz gyerekkorához képest, nem volt szörnyű anya, de vannak traumák amiket okozott, azokat hordozom.. nem igazán szeretem a társaságát, de hálás vagyok neki.

Nem minden válás végződik úgy, hogy apuka vagy anyuka részese marad a gyerek életének, tehát változatosságról sok esetben szó sincs.

Én pl. visszagondolva a gyerekkoromra, sokkal jobban örültem volna, ha időben elválnak a szüleink és nem teszik pokollá az életünket a folytonos balhékkal. Sajnos, mire apánk eltűnt az életünkből, már felnőttünk.

Apám alkesz, meg játékgépezett is anno. Nem volt agresszív, csak elszórt sok pénzt, meg hát egy részeg embert elviselni minden nap nem könnyű. Nyilván tök érthető, h anyám elvált tőle, viszont én lelki nyomorék lettem onnantól kezdve. Apás voltam eléggé, ráadásul apa nélkül felnőni nem szerencsés egy fiúnak. Anyagilag is elég rossz körülmények között éltünk egész gyerekkoromban a válás után, hiába házasodott újra anyám. Az új pali se lett egy főnyeremény.

Szóval összességében nagyon nagy hátránynak érzem a válásukat.

9 voltam amikor elváltak, az elején nagyon rosszul viseltem, pedig a válás előtt nem egyszer kívántam azt, hogy bárcsak elválnának és nem veszekednének többet. Igazából leginkább apám tömte a fejünket a hétvégi láthatásokon minden hülyeségekkel, próbált minket manipulálni, néha rájött, hogy nem akar gyerektartást fizetni úgyhogy valamelyikünk költözzön hozzá, ilyenek. Rengeteget cirkuszolt, éveken keresztül pszichológushoz is jártunk tesómmal miatta.

Ennek ellenére én örülök neki, hogy elváltak, ha belegondolok abba, hogy miket csinált apám velünk a válás előtt (pl öcsémnek nőtt a foga, sírt, és ezért el akarta verni, vagy nem kaptunk vacsorát ha négyest, vagy rosszabb jegyet hoztunk haza, stb), akkor nagyon jó, hogy elváltak. Ez alapján állíthatom, hogy bár a válást nem éltem meg könnyen gyerekként, de ha nem váltak volna el, akkor még rosszabbul jövök ki a helyzetből.

Dupla ajándékok, 4 szerető szülő, később a gyerekeimnek a pároméval együtt 3 pár nagyszülő, akik mind bevállalják őket hetekre is akár.

Hátránya max annyi volt, hogy apámék 3 órára laktak tőlünk tömegközlekedéssel, és gimnazistaként néha már a hátam közepére nem kívántam a pénteken oda-vasárnap vissza összesen 6 óra utazást.

Én az a ritka madár vagyok, akit semennyire nem viselt meg a szülei válása, nem veszekedtek, nem gyűlölték egymást, senki nem uszított senkit senki ellen, a mai napig össze lehet őket négyesben csődíteni ünnepeken, és jól elvihorásznak egymással.

Csak hátrányt. :(

Apám alkoholista volt, nem tudta kezelni a válást, egyre jobban belesüllyedt utána. Bármikor jöhetett volna/vihetett volna minket láthatásra, anyám nem ragaszkodott a 2 hetente hétvégéhez, de állandó cirkusz volt, mert nem jött, hiába ígérte meg, ha jött részeg volt vagy rögtön a kocsmában kezdtünk, aztán egy időben anyám vitt minket hozzájuk (nagyanyám fogadta be), de ott is sokszor volt részeg. Később amikor már nagyobbak voltunk egyedül mentünk, ugyanez volt. Volt, hogy hónapokig nem (vagy alig) ivott, normális volt, aztán jött a mélyrepülés. Nem is tudtunk ott aludni, mert egy szoba-konyhás lakásba fogadta be magához nagymamám. Dupla ajándékok meg lazulás apámnál... hahaha :D

Anyagilag: gyerektartást nem fizetett. Amikor elváltak maradt a lakás egyik szobájában, mert 50-50% volt a tulajdonrész, a lakás költségeinek felét + gyerektartást kellett volna fizetnie, de legtöbbször nem volt miből, mert nem dolgozott, így végül a tartozásai fejében + lemondva a jövőbeni gyerektartásról ítélte oda anyámnak, pontosabban nekünk a lakás felét a bíróság és neki ki kellett költöznie. Emiatt jó pár évig, míg anyám nem talált kicsit jobban fizető munkát durván csórók voltunk. Később kicsit jobb lett a helyzet, meg 14 éves koromtól már diákmunkáztam is, de nagyon sokszor hangzott el az "erre nincs pénzünk". Csóró, külvárosi panelkörnyezetben nőttünk fel, de még ott is a szegényebbek közé tartoztunk. A másik, hogy anyám régimódi gondolkodású, tanulatlan, gyermekpszichológiáról sosem hallott, egyszerű nő, aki borzasztó nyomás alatt érezte magát, hogy "tisztességesen" felnevelje a gyerekeit ha már egyedül maradt - a szórakozás mint olyan számára fölösleges volt, csak a tanulás, meg a munka, meg a házimunka, a fiúk meg a pokol ördögeivel voltak egy szinten a szemében, szóval 14 éves koromtól elég szar volt a kapcsolatunk, hiába voltam kitűnő tanuló és csináltam meg minden házimunkát, amikor 2-3 műszakban dolgozott, nem nagyon mehettem sehová. Felnőttként rendbetettük aztán a kapcsolatunkat, de nem volt egyszerű menet. Apám épp az ellentétje volt/lett volna. Az alkohol mellett ez volt a másik oka a válásuknak, két totálisan ellentétes gondolkodású ember menekült anno egymás karjaiba, aztán nagyott koppantak. Ha apám normális lett volna, részt vesz az életünkben, nevelésünkben, akkor valamennyire tudta volna ezt ellensúlyozni, de így persze kurvára nem volt beleszólása semmibe, hiába nem értett egyet anyám nevelési elveivel tiszta pillanataiban.