Egy felnőtt "gyerek" mennyi segítséget várhat el a szüleitől?

"A mai világban, amikor közvetlen járatok vannak a fapadoson, 1200 km nem a "világ vége". Az Ausztrália."

Ezt most viccnek szántad, igaz? 🤣🤣🤣🤣

Ausztráliába olyannyira nincs fapados, hogy Magyarországról csak 1-3 átszállással lehet eljutni és egy retúr jegy a legolcsóbb időszakban 1 millió/fő.

Vannak ám elvárásaid!

Jogi alapon semennyire.

Amúgy sem, de az nem elvárás, hanem reális megszokásból való valószínűsítés. Nem elvárom, hogy anyám segít, hanem valószínűsítem, mert úgy ismerem őt és a kapcsolatunkat.

Innentől kezdve meg csak személyes dolog és általánosítás a téma.

Személyesen nos te tudod. Általánosan meg elméleti jó szülő nem ilyen surmó, és a valóságban is támogatják a gyermekeiket az emberek, mert örülnek a haladásuknak és sikereiknek.

Én fiatal vagyok még és évek óta pereskedek. Amikor kellett indítsam a pert, akkor tőlem független okok miatt nem volt semmi pénzem, a per költség pedig több mint 1 millió.

Ha nincs anyám, aki segít, most eszméletlenül hátrébb tartanék az életben. Ez nem volt elvárható, de én "elvártam", pontosabban vártam, mert tudtam, hogy anyám nem egy giliszta, hanem egy jó ember, aki okos, felfogja az élethelyzeteket, és megteheti, hogy ennyivel segít. Még azóta is törlesztek és ez így van rendjén.

Nem tudom, hogyan kéne az életet elkezdő embernek figyelembe vennie bármit költözésnél. Ez mit jelent? A szüleidnek támogatnia kellett volna ebben, hisz önállóan haladsz az életben. A te életed és te igényeid. Hogyan kellett lehetne figyelembe venni mást? Te vagy a gyermek, nem fordítva. Ők azok, akik már születésedkor készen álltak, és te vagy az, aki most állt készen és kezdi, nem felfelé kell segíteni, hanem lefelé. Nem a gyerek tanítja a tanárt az iskolában, hanem fordítva.

Normális szülő engedi a gyerekét felnőni, és ezzel együtt akár elmenni is, de ha visszajön a gyerek és szükségben van (fizikai, lelki, anyag), akkor számíthat a szülőjére. Megjegyzem, ebben a rendszerben a szülő is számíthat SZÜKSÉG esetén a gyerekére. Az én gyerekeim mindig hazajöhetnek. Ahol unoka is van, vigyázok rájuk sokszor. A távolra utazott gyerekemért aggódok (veszélyes területen él), de tiszteletben tartom a döntését, hogy ott szeret élni.

Szóval én úgy élem ezt meg szülőként, hogy a gyerekeimet én szólítottam be a világba és ezért életem végéig van értük felelősségem.

Sajnos a szüleim, főleg apám nem így viselkedett velem. Gyakorlatilag 10 éves korom óta nem számíthattam rá. Akkor találkoztunk, ha ő akarta és nem akkor, amikor nekem volt rá szükségem. Anyám kicsit más, de azért őrá sem igazán lehetett számítani.