Mit csinálnátok, ha az egyetemista gyereketek nem akarna hétköznap üzenetben beszélni veled?

Elképedtem az olyan szülői válaszoktól, hogy megvonnák az anyagi támogatást az egyetemista gyereküktől, ha Ők nem szeretnék a napi kapcsolattartást és nem szeretnének naponta felszínes beszélgetéseket folytatni. Ez szín tiszta zsarolás, birtoklás és semmi köze a szeretethez. Egy egyetemistának az az egyik életfeladata, hogy megtanuljon leválni a szüleiről, önállósodjon és nem az, hogy naponta anyukával kötelező jelleggel csevegjenek. Természetesen ha van mondanivaló akár egyik, akár másik oldalon, akkor azt osszák meg, vagy ha segítség kell, akkor mindenki támogassa a másikat, mert így működik egy normális család, de ehhez nem szükséges naponta megkérdezni, hogy "mizu semmi"?

Sose jutna eszembe megzsarolni ilyenekkel a felnőtt gyerekeimet, ezzel tuti, hogy világgá üldözném őket.

23as, miért, annak sok köze van a szeretethez, ha a gyerek nem akar az anyjával beszélni, de ha kell neki valami akkor érdekes módon nem törnek le az ujjai ha ír?

Szerintem az a gáz, hogy arra lusta hogy naponta legalább megkérdezze hogy "élsz-e e még vénasszony?" de ha pénz kell akkor rögtön elérhető. Menjen akkor dolgozni, az is a leválási folyamat része, hogy nem kell eltartani.

26-os, két nagykorú gyerekem van, de sose jutna ilyen elvárás az eszembe, hogy NAPONTA érdeklődjenek a hogylétem felől. Az nem szeretet, ha ilyen elvárásokkal zsarolnám őket. Számomra az a fontos, hogy számíthassunk egymásra oda-vissza és mindenképpen beszéljünk olyan dolgokról, ami lényeges.

Biztosan tudom, zavarná őket a kötelező érvényű napi telefonos pofavizit és csak felesleges konfliktusforrás lenne.