Férjem felnőtt fia teljesen ignorál, miattam még egy asztalhoz sem ül le velünk étkezni, nem hajlandó köszönni sem. Ha nagyon szeretem a férjemet és nem akarom, hogy emiatt szétmenjünk, akkor hogy kezeljem ezt?

"Ha nagyon szeretem a férjemet és nem akarom, hogy emiatt szétmenjünk, akkor hogy kezeljem ezt?"

Miért neked kéne minden terhet vállalnod a gyerekkel? Az apja nem áll ki melletted? Mit tesz érte az apja? Ha az apja szeret téged, ő aggódhatna, hogy mit kéne tennie, hogy ne hagyd el.

"Én mosok, főzök, takarítok rá is. "

Mert bolond vagy. Mosson főzzön takarítson rá az, aki megcsinálta. Az apja.

Nem tisztel téged a gyerek, nem szeret, semmibe néz, te meg ezért cserébe kimosod a sz4ros gatyáját is.

"még egy asztalhoz sem ül le velünk étkezni, "

Akkor nem eszik. Megtanul főzni magának a nagy fiú. Esetleg főz neki az apja.

A jó édes apjának kéne megnevelnie. Megtanítania köszönni, és viselkedni.

Látszik, hogy a férjed is semmibe vesz téged.

Nagyon alacsony lehet az önbizalmad, hogy ezekkel élsz együtt.

Ez kemény ügy. Ha a hasa fájna orvoshoz vinnétek, ha köhögne akkor is. Ha mentális gond van, akkor miért otthon diagnosztizáljátok?

Szerintem nincs annál veszélyesebb, mint egy-egy mentális betegség jelzőjét aggatni egy fiatalra, még akkor is, ha jó eséllyel illik rá.

Szerintem maga az a tény, hogy elveszítette az édesanyját szükségessé tenné, hogy pszihológus segítsen neki, ő tovább tudja irányítani, ha más gond is van. Fontos, hogy ezt ne úgy élje meg, hogy gyagyás, bolond, stb. Nem szégyen elmenni és szakemberrel beszélgetni.

Pszihológus már csak azért is kell, mert egy fiatal felnőtt amúgy is komoly lelki válságokon megy át, hogy nincs tragédia a háttérben, itt extra nagy a baj.

Ami biztos, hogy ne próbálj az anyja lenni, azt nem lehet elfogadni, mindenképp más szerepet kell felvenned. Hogy téged más szerepkörben idővel elfogad-e, más kérdés.

Nekem is vannak emberek, akiket nem tudok elfogadni, pedig számomra fontos emberek szeretik őt. Ha a mentális része rendben van, ezt valamilyen szinten tudjátok majd rendezni, és ha az apját szereti rájön, hogy a boldogsága miatt téged is el kell fogadnia. Nem kell szeretnie, de el kell fogadnia.

Nem tudom hány éves a srác, de 22 éves korig biológiailag nem növünk fel, utána várható, hogy esetleg felfogja és átértékelje magában a helyzetet. Talán, ha lesz egy olyan alkalom, amikor te tudsz tenni felé egy nagy gesztust, tenni valamit, ami számára sokat jelent (és ez nem anyagi természetű), és nem gondolta volna, hogy megteszed érte, akkor lehet átbillen benne valami.

Amugy ja, jo lenne tudni, hany eves is ez a felnott fiu...

Jelentosege van.

Ahogy mások is feszegették, úgy én is biztos vagyok benne, hogy semmilyen mentális betegsége sincs. A 21-es válaszolóhoz csatlakoznék annyi kiegészítéssel (feltételezéssel), hogy valószínűleg az édesanyja elvesztését nem dolgozta fel. Neki vélhetően nem veled van problémája, hanem magával a ténnyel, hogy az apjának új nő van az életében. Te "csak" egy vászon vagy, amire - akire - a fájdalmát kivetíti. Még akár azt is gondolhatja, hogy azzal, ha téged elfogad (amellett, hogy elfogadja a a szülő halálát), meggyalázza az édesanyja emlékét. Először nem téged kell elfogadnia, hanem a tényt, hogy az élet megy tovább - és ez magával fogja hozni, hogy veled is megbékéljen. A férjednek sem azt kellene megkérdezni, hogy miért bánik így veled, hanem felmérni azt, hogy a gyász mely szakaszában tart - ez a leírásod alapján valószínűleg a harag. Nem rád haragszik, hanem a világra, de mivel arra nem lehet, így ott vagy neki te, aki megtestesíti a változást. Az apjával milyen a viszonya? Rá nem haragszik, amiért - szerinte legalábbis - túl korán továbblépett?

Ha nem tudjátok megbeszélni, akkor pszichológus bevonása valóban javasolt, aki átsegíti a gyászon. Elsőre azonban én nem családterápiára gondolnék, hanem megmondanám, hogy gyászban való elakadás miatt nem tudja az apja új feleségét elfogadni. Aztán a pszichológus, ha úgy gondolja, bevonhat titeket is a kezelés következő szintjén.

15. vagyok újra, én javasoltam, hogy a férjed válasszon köztetek.

Egy normális család úgy működik, hogy mindenki egyenrangú partnerként tekint egymásra, és mindenki egyenrangú partnerként beleszólhat az őt érintő kérdésekbe. Többek között abba, hogy egy kétszemélyes háztartásba kell-e harmadik személy, és ha igen, akkor ki lenne az.

A mostani helyzet kialakulásában te nem vagy hibás, a férjed fia meg főleg nem az. Csakis a férjed hibázott. Nem vette figyelembe, hogy ha hazavisz egy nőt (főleg, ha még feleségül is veszi), akkor azzal a nővel a fiának is ugyanúgy együtt, egy háztartásban kell élni, tehát őt is érinti a kérdés, neki is az apjával egyenrangú partnerként van beleszólása.

A férjed valószínűleg nem így döntött, egyáltalán nem volt tekintettel a fiára, hanem önkényesen elvett feleségül és odaköltöztetett, egy lakásba a fiával, tehát gyakorlatilag rákényszerített téged a fiára, aki valószínűleg egyáltalán nem akart harmadik személyt a lakásba, ezért az maradt az egyetlen lehetősége, hogy ha már ott vagy, akkor legalább ne kelljen tudomást vennie rólad. És ez nem a személyiségedtől függ, lehetnél akár egy földre szállt angyal is, akkor sem változna a helyzet, mert a te jelenléted neki egy kényszer, és csak zavaró tényezőnek tud tekinteni téged.

Ezen csakis az segíthet, ha nem vagytok egy légtérben, egy háztartásban, egy családban, tehát vagy valamelyikőtök önként távozik, vagy valakinek választani kell köztetek. És ez a valaki csak a férjed lehet, nincs más lehetőség. Amúgy is ő okozta a helyzetet, vállalja fel legalább ezt a felelősséget!

Amúgy meg ebben az ügyben a férjed a bűnös, te vagy az eszköz, és a férjed fia az áldozat, éppen ezért nem kellene őt hibáztatni, pszichiátriai diagnózissal megbélyegezni (főleg nem házilagos diagnosztikával), és nem őt kell megváltoztatni pszichológussal, pszichiáterrel, diagnózissal, terápiával, stb hanem a férjedet, mert ő hibázott, a saját önzősége és szexuális vágyai miatt rákényszerített téged a fiára, és most veled együtt a fiát hibáztatja mindenért, és mindketten a fiút akarjátok megváltoztatni és pszichiátriai diagnózissal megbélyegezni.

Pedig nem ez a megoldás, hanem csakis az, hogy a kialakult helyzet változik, vagy te költözöl el, vagy a fiú. Ha te költözöl, akkor jó lenne, ha a következő feleséget már nem ilyen önkényesen választaná ki a férjed, hanem figyelembe venné a fia véleményét is, ha meg esetleg a fiú költözik, akkor remélhetőleg lesz annyi esze, hogy megszakítja a kapcsolatot mindkettőtökkel, főleg az apjával.

Így már világos, hogy miért az az egyetlen megoldás, hogy a férjed válasszon köztetek?