Elítélendő lenne, ha nem szólnék az összes bevételemről a szüleimnek, miközben eltartanak miközben egyetemre járok?
Az a baj, hogy ugyanannyival támogattak előző tanév elején, mint a végén és rendszerint konfliktust okozott, hogy hónap végére ugyanabból az összegből a tanév végén kevesebb maradt, mint a tanév elején. Holott pl második félévben nem igazán költöttem kaján kívül semmi másra, szórakozni sem jártam. Csak hát fránya infláció, ugye... :/
És a szüleimnek az a hozzáállása, hogy ha valami bevételem van, legyen az diákmeló, ösztöndíj, bármi, akkor annyival kevesebbet adnak, tehát ezzel azt várják, hogy számoljak is be róla. Gondolom ezzel akarnak rávenni az önállósodásra, csak elég szívás, hogy több energiát teszek bele mindenbe, ehhez képest például a szendvicsemre csak a legolcsóbb szalámit tehetem, miközben sehová nem megyek, semmi luxusra nem költök, különben hónap végén a cseszegetést hallgathatom a "túlköltekezés" miatt.
Emiatt arra gondoltam, hogy talán nem említeném meg az ösztöndíjam teljes összegét, vagy azt, hogy járok diákmunkára. Valószínűleg nem tudnék félretenni, hanem szimplán az oldódna meg, hogy ha a szüleim hó végén rákérdeznek, hogy hogy állok, akkor nem tűnne úgy, mintha "túl sokat költenék"
Csak közben meg bűntudatom van a dolog miatt, mert ha tudnák, akkor tehermentesíteném őket egy kicsit, ami nem ártana, mert nem keresnek túl jól, meg apám lehet elveszti a munkáját, stb.
Mit gondoltok?
Szerintem akkor lenne kcsögség, ha az elhallgatás a haszonszerzésről szólna, nem pedig arról, hogy kinda normálisan étkezhessen, még mielőtt hiánybetegségek alakulnának ki nála.
Nyilván az lenne a legjobb mindenkinek, ha el tudná tartani magát és kijönne normálisan az anyagiakkal normálisan, zéró támogatással. Csak ez nappalin nehéz. Levelezőre meg nem lehet pikk-pakk átmenni, lehet nincs intézményen belül, akkor máshová menni, kreditelfogadtatás, csúszás, állami félévek meg fogynak, pedig lehet jól jönnének később. Meg ha levelező, akkor valószínűleg nem lehet kolis, akkor ha nagy a táv, akkor bejárni se tudna, tehát a lakhatása drágul, és akkor ugyanott van, csak jobban megszopatta magát.
Sehogy se jó...
Könnyebb lenne úgy dönteni, hogy pontosan tudjuk, hogy milyen mértékben okoz gondot a szülőknek, de ebben meg nem partnerek a szülők. Még megbeszélés szintjén se.
#13 Ez a szüleim részéről attól függ, hogy mennyi bevételem van és azt egészítik ki 100, max 110 ezer körülire. Előző tanévben ebből 10 ezer volt a szociális ösztöndíjam és ennyi. 25 ezer ment el a lakhatásra, meg nagyjából 5 ezer arra, ha hazautaztam havi kétszer.
Idén csak a koli 30, ráadásul távolabbi koliba kerültem be, szóval helyi tömegközlekedéshez indokolt lesz bérletet vennem, ami 5 ezer. Az ösztöndíjam(legalábbis amiről már van hír) az pont ennyit fedez.
17!
De az meg van, hogy a szüleinek ez 100-110e EXTRA kiadás? Leirta, hogy annyira nem élnek jól a szülők és az apja lehet elveszíti a munkáját. A kérdező vehetne fel diakhitelt is
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!